Mellrákban meghalt egy asszony, mert nem értette ezt az orvosi rövidítést

Hirdetés
Mellrákban meghalt egy asszony, mert nem értette ezt az orvosi rövidítést
Hirdetés

Mellrákban meghalt egy asszony, aki a leletén lévő orvosi rövidítést nem tudta értelmezni. A Kúria ötmillió forint kártérítést ítélt meg az elhunyt családjának a nem megfelelő tájékoztatás miatt – tudósít az Inforádió.

/Egy nőgyógyászati panasz miatt orvoshoz forduló nő nem kapott megfelelő és részletes tájékoztatást állapotáról, majd panaszai ellenére nem jelentkezett kontrollvizsgálatra, és később szövődményként mellrákban elhunyt\./

Hirdetés

A vidéki településen élő egyszerű asszonynak annyi szerepelt a leletén, hogy "kontroll p. e.", ami azt jelentette, hogy "kontroll panasz esetén", de a beteg a rövidítés jelentésével nem volt tisztában, és az ügyvéd szerint a bírósági eljárásban kiderült, hogy szóban sem tájékoztatták arról, hogy panasz esetén kontrollra kell mennie.

"Az első fokú bíróság megállapította, hogy a települési szakrendelő hibázott, amikor nem rendelték vissza további vizsgálatokra, és ebből rákos daganat fejlődött ki" – mondta el Ábrahám László, a család ügyvédje.

Hirdetés

Másodfokon azonban a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, és azt mondta, hogy az elhunytnak tudnia kellett volna, hogy a "p. e." megjelölés azt jelenti, hogy "panasz esetén". Felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúriához, amely végül az első fokú ítéletet hatályában fenntartotta, és kimondta:

a tájékoztatásnak közérthetőnek kell lennie, ahogy azt az egészségügyi törvény is előírja.

2016. november 30. (szerda), 10:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24
Hirdetés

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:05

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Terjék IstvánÉletének 67. esztendejében elhunyt Terjék István, a hatszoros magyar bajnok, válogatott...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:15

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Beverhetik az utolsó szöget a Fidesz régi rendszerének koporsójába: a Tisza benyújtotta az eddigi legkeményebb...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 11:11

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 Viharos idő érkezik: felhőszakadás, jég és erős szél is jöhetSzerdaA HungaroMet figyelmeztető előrejelzése szerint...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 07:24

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

 Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett: börtön is lehet a túlárazott nyuszimotorok ügyének végeKözpénzből vett...

Hirdetés
Hirdetés