Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk, hogy Benkő László, az Omega alapítója a mai nap az életét vesztette.

Hirdetés
Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk, hogy Benkő László, az Omega alapítója a mai nap az életét vesztette.
Hirdetés

Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója.

Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt - közölte Facebook-oldalán az Omega.

/A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt\./

Hirdetés
Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát.
Hirdetés
Benkő Laci örökre velünk marad - írják.

Benkő László középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető.

Hirdetés
 Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongoránjátszott, majd orgonán.

A kezdeti években, amikor nyugati slágereket dolgoztak fel, még sokszor énekelt, később az Omega saját szerzeményű dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat. Presser Gábor távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszik, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon.

Hirdetés
Az Omega 6 - Nem tudom a neved nagylemez és az 1976-tól 1979-ig tartó space-rock korszak hangzásának meghatározó elemét jelentették a kidolgozott szintetizátorszólók. Első szerzeménye a XX. századi városlakóvolt.

Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon).

Hirdetés
Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellép a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák. Még ebben az évben megkapta a Kossuth-díjat.
Hirdetés

2017-ben májrákkal diagnosztizálták, a kitartó küzdelem közben sem hagyta abba a koncertezést,írja az atv.hu

2020. november 18. (szerda), 08:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35
Hirdetés

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Hirdetés