Mély megrendüléssel olvastuk: Elhunyt Dávid Mihály, a Dávid-naptár atyja. Nyugodjon békében!

Hirdetés
Mély megrendüléssel olvastuk: Elhunyt Dávid Mihály, a Dávid-naptár atyja. Nyugodjon békében!
Hirdetés

Meghalt Dávid Mihály, a Dávid-naptár atyja.

Elhunyt februárban Dávid Mihály okleveles mérnök, aki évtizedeken keresztül adta ki az időjárással kapcsolatos népszerű naptárait. Dávid Mihályt ma búcsúztatták.

/Dávid Mihály a Békés megyei Kevermesen született 1937\-ben, szegény iparos család sarjaként\./

Hirdetés
A középiskolát a békéscsabai Híd- és Vízműipari Technikumban végezte. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság gyakorló-technikusaként kezdte a pályáját.
Hirdetés

Éveket töltött Fehérgyarmaton és környékén, majd a nyíregyházi központba került, ahol a belvízelvezetés elvi munkáival foglalkozott.

Hirdetés
Időközben a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Általános Mérnöki Karának vízépítő szakán szerzett diplomát.

1969-ben a Szavicsavhoz került, ahol fő-építésvezető lett, majd termelési osztályvezetőként dolgozott. Három év után újabb állomása életének a megyei tanács építési és közlekedési osztálya, ahol vízügyi csoportvezetőként tevékenykedett.

Hirdetés
 
Időjárással kapcsolatos kutatásai az úgynevezett "légdagály" jelenségen alapultak.  Nyomtatásban először 1974-ben jelent meg a Dávid-naptár. A magánmeteorológus becslése szerint prognózisa évente 200 ezer emberhez jutott  el.

A rendszerváltás idején lett a megyei mérnöki iroda vezetője, innen ment nyugdíjba 1997 szeptemberében.

A meteorológia mellett a másik nagy szenvedélyének, a festészetnek hódolt.

Dávid Mihály 85 éves volt, hamvait hétfőn búcsúztatták a Sóstói tó szigetén.

Hirdetés

forrás: napkeletnepe.hu

2022. március 08. (kedd), 15:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...