Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maurer Gergő életének 31. évében tragikus autóbalesetben az életét vesztette.

Hirdetés
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maurer Gergő életének 31. évében tragikus autóbalesetben az életét vesztette.
Hirdetés

Autóbalesetben pénteken elhunyt az Ősi "Andreotti" S.E. 31 éves kézilabdázója, Maurer Gergő - jelentette be klubja. Így búcsúzott tőle szeretett klubja:

"Fájdalom, megrendültség, felfoghatlan érzés.

Tragikus körülmények között elhunyt csapatunk szeretett játékosa Maurer Gergő?

/Péntek késő délután jött a megrázó hír, hogy Pacsu, ahogy a legtöbben hívtuk, autóbalesetben életét vesztette\./

Hirdetés
Nem értettük, nem akartuk elhinni. Gergő több volt, mint egy játékos, barát volt, példakép és egy fantasztikusan jó ember.
Hirdetés

Gergő mindenhol helyt állt. Imádta a családját. Ági, a párja, gyakran kísérte el a mérkőzésekre és most várja azt a babát akit együtt akartak felnevelni. A munkában szorgalma, tehetsége vitte előre. A végzetes ütközés is munkából hazafelé menet érte. Barátként is mindig számíthattunk rá és büszkék vagyunk rá, hogy az életének fontos részét a kézilabdázást megosztotta velünk.

Csodálatos játékos volt! Nagyszerű képességei páratlan alázatossággal, tisztelettudással párosultak.

Hirdetés
Nem lehetett nem szeretni ezt a nyíltszívű, mosolygós srácot.

159 bajnoki mérkőzésen 1285 gólt lőtt! Elképesztő. Mindezt úgy, hogy rendkívül önzetlen volt a csapattársaival, ebből a rengeteg gólból mindössze 181 volt hétméteresből.

Gergő! Emberként pótolhatatlan vagy nekünk.

Soha senki nem lesz már 10-es a csapatban.

Nem csak bennünket, hanem a megyei kézilabdát is óriási veszteség érte, mert az ellenfelek is tiszteltek, szerettek téged.

Hirdetés

Játssz tovább az égi pályán, mindig velünk maradsz amíg csak létezünk!

Örökké szeretünk❤?"

2020. szeptember 30. (szerda), 10:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31
Hirdetés

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:52

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Milyen végzettsége van Pintér Sándornak? A volt belügyminiszter a volán mögött kezdtePintér Sándor 1978-ban a...

Hirdetés
Hirdetés