Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Praczu Richárd életének 26. évében meghalt! Kovidosnak hitték Ricsit, valójában vakbélgyulladása volt és belehalt

Hirdetés
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Praczu Richárd életének 26. évében meghalt! Kovidosnak hitték Ricsit, valójában vakbélgyulladása volt és belehalt
Hirdetés

Fájdalmas napokat él át a vásárosnaményi Praczu család. Képtelenek beletörődni, hogy szerintük 26 éves fiuk még ma is élne, ha az orvosok jobban odafigyelnek rá. Richárd a múlt csütörtökön került kórházba magas lázzal.

/Nem sokkal később az édesapájáék már csak a letaglózó hírt kapták\: a gyermekük meghalt\./

Hirdetés

– Meggyőződésem, hogy Ricsikém orvosi műhiba áldozata lett – kezdte felindultan az édesapa, Béla.

– Bár komoly alapbetegsége is volt, mellékvesekéreg-elégtelenségben szenvedett, de ezt gyógyszerekkel kezeltük.

Hirdetés
A múlt héten aztán hirtelen lázas lett, a pisilés is fájt neki, ezért a háziorvos tanácsára kórházba vittük, ahol azt hitték, koronavírussal fertőződött meg. Tesztet csináltak nála, majd több óra után valakinek végre az eszébe jutott, hogy talán meg kellene vizsgálni. Egy doktornő megnyomkodta a hasát, amitől fájdalmai voltak. Mivel nem volt sebész, mentőt hívtak, ami Nyíregyházára vitte.
Hirdetés
Itt szintén a Covid-osztályon helyezték el. Már járni is alig tudott szegénykém, az anyukájába kapaszkodott, a liftben pedig majdnem elájult – idézte fel a gyászoló apa a drámai nap történéseit.

Az anyuka szerint megmérték a fia pulzusát, ami nagyon alacsony volt, de még ekkor sem gyanakodott senki más betegségre.

– Még azt is alig értem el, hogy a gyógyszerét adják be neki, amit mindennap szednie kell.

Hirdetés
Végül este egy biztonsági őr megszánt minket, bement érdeklődni, majd azt mondta: nyugodtan menjünk haza, a gyerek állapotát stabilizálták. Így is tettünk, de éppen csak beléptünk a lakásba, amikor jött a hívás, hogy Ricsikém meghalt. Azt hittem, nyomban elemészt a fájdalom. Állítólag meg akarták operálni, de erre már nem került sor.

A zárójelentés szerint perforált a vakbele. Hogyan történhet meg 2020-ban, hogy ezt senki nem vette észre egész nap? Ha valaki alaposan megvizsgálja, még ma is élne a gyerekem.

Hirdetés
Pontosan tudom, hogy Ricsikét már semmi nem hozza vissza, de megnyugvás lenne a lelkemnek, ha kiderülne, hogy ki hibázott. Nem pénzt, igazságot akarok! – szögezte le határozottan Praczu Béla.

A tragikus sorsú Ricsit rengetegen kísérték utolsó útjára tegnap a vásárosnaményi temetőben.

Megkeresésünkre a kórház azt írta, a páciens koronavírus-fertőzésre utaló tünetei miatt a járványügyi előírások betartása kötelező volt.

Hirdetés

– A fertőzött vagy fertőzésgyanús esetek operálása elkülönített műtőben zajlik, a műtő előkészítése alatt azonban a beteget újra kellett éleszteni, ami sajnálatos módon nem sikerült, elhunyt. A beteg ellátása a szakma szabályai szerint történt – írták.

Dr. Kóczán István belgyógyász szerint nem elképzelhetetlen, hogy az orvosok koronavírusra gyanakodtak.

– A betegek egy részénél a vírusfertőzés hasonló tünetekkel jár, mint a vakbélgyulladás.

Hirdetés
A magas láz és az alhasi fájdalom mindkét betegség jellemző tünete. Annak eldöntésére, hogy pontosan mivel állunk szemben, a legjobb módszer az ultrahangos vizsgálat. A perforált vakbélgyulladás nagyon komoly elváltozás, az esetek nagy részében halállal végződik – mondta a szakember.

2020. október 02. (péntek), 10:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40
Hirdetés

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Hirdetés
Hirdetés