“Mentem tegnap a busszal, jegyet váltottam és leültem, kisvártatva azonban mindenki a busz hátulsó fele irányába fordult, ahonnan kiáltás hallatszott! Megfordultam én is, aztán…”

Hirdetés
“Mentem tegnap a busszal, jegyet váltottam és leültem, kisvártatva azonban mindenki a busz hátulsó fele irányába fordult, ahonnan kiáltás hallatszott! Megfordultam én is, aztán…”
Hirdetés

Az interneten találtuk ezt az elgondolkodtató történetet, és úgy látszik a hozzá fűzött kommentekből, hogy sokak érdeklődését felkeltette!.

Éppen ezért is hoztuk el most Nektek. Nem biztos, hogy az elmúlt hetekben játszódik, sőt még az is lehet, hogy az elbeszélő egy kicsit kiszínezte a történteket, de a lényeg, hogy nagyon szeretjük az ilyen szívmelengető eseteket, melyek reményt adnak a hétköznapokban!

/A történetet elmesélő hölgy \(nevezzük Emesének\), leírja, hogy buszra szállt, megváltotta a jegyet, és feltett egy fejhallgatót, hogy zenét hallgasson\./

Hirdetés
Azonban a busz hátsó feléből egy olyan hangos kiáltás hallatszott, amelyet még a fülhallgatón keresztül is tisztán hallott.
Hirdetés

Kiderült, hogy egy terhes nő kiáltott, és mindenki figyelme ő felé fordult. Ekkor a sofőr nyugodt hangon bemondta, hogy a busz legközelebb a kórháznál áll meg, bár az útvonala nem arra vezetett volna.

.

(a fotó illusztráció)

Ezért ott helyben kinyitotta az ajtókat, hogy az utasok, akik másfelé tartanak, leszállhassanak.

Hirdetés
Emese leírja, hogy nem sietett, ezért maradt, hátha tud segíteni.

Amikor a busz megérkezett a kórházhoz, a sofőr a karjában vitte be a nőt az épületbe, Erzsébet pedig a szülő nő telefonjáról felhívta a férjét, és elmondta, mi történt, és melyik kórházban szül a felesége.

A hölgy végül méltatja a sofőr emberségét, és azt, hogy ilyen hideg fejjel cselekedett ebben a nehéz helyzetben!

Több ilyen kéne! Neked mi a véleményed?

A fotó illusztráció!

2022. április 26. (kedd), 10:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...