Merkel megbotránkoztató javaslattal állt elő! Ezúttal már a Parlamentben is kételkednek az épelméjűségében!

Hirdetés
Merkel megbotránkoztató javaslattal állt elő! Ezúttal már a Parlamentben is kételkednek az épelméjűségében!
Hirdetés

Angela Merkel kancellár beismerte, hogy sokan aggódnak az iszlám térhódítása miatt Németországban, de szerencsére van egy ötlete, amellyel kézben tartható a probléma:

/A németeknek tartaniuk kell magukat országuk karácsonyi tradíciójához és az ünnep közeledtével érdemes lenne minél több karácsonyi dalt énekelni furulya kísérettel\./

Hirdetés

Pártunk nevében benne van a C”

– mondta Merkel, aki a “c” alatt a németben ezzel a betűvel kezdődő keresztény szót értette, utalva a CDU nevére, azaz a Kereszténydemokrata Unióra.

Hirdetés
A német hagyományok fontosságáról Merkel a CDU mecklenburg-elő-pomerániai kongresszusán beszélt, ahol a kormánypárt kevesebb szavazatot kapott mint a bevándorlásellenes AfD.

Mennyi karácsonyi dalt tudunk egyáltalán? Mennyit fogunk ezek közül megtanítani a gyermekeinknek és az unokáinknak?”

– tette fel a kérdést a kancellár. Érdekes, hogy mindez szöges ellentétben áll korábbi állításaival, amely szerint ahhoz, hogy sikeresen tudják integrálni a muszlimokat, a háttérbe kell szorítani a keresztény kultúrát.

Hirdetés

El kell kezdeni a német karácsonyi dalok másolását és be kell szervezni furulyásokat is”

– mondta Merkel. Ekkor páran elkezdtek nevetni a közönség soraiban, de Merkel leszögezte, hogy nem viccel és ha mindezt nem tesszük meg, akkor “elvesztünk egy darabot a szülőföldünkből.”

Az ötletet azonban nem tudta mindenki ilyen komolyan venni, hiszen Németországban egyre növekszik a feszültség.

Azt hiszem, ez egy remek ötlet, nagyszerű, amikor az emberek karácsonyi dalokat énekelnek, én is szoktam. De azt hinni, hogy furulyázással megállíthatjuk Németország iszlamizációját, az már sok”

– mondta Beatrix von Storch, az AfD Európai Parlamenti képviselője.

Hirdetés

Merkel javaslata azután látott napvilágot, hogy szeptemberben a CDU kikapott az AfD-től több körzetben is. A legfájóbb vereséget Berlinben szenvedte el a kancellár pártja. Minderre releváns válasz lehet a párt jobbratolódása.

forrás: 888.hu

2016. október 26. (szerda), 21:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34
Hirdetés

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Hirdetés