MI A FRANC FOLYIK MÁR ITT? SZABADLÁBON AZ IDŐS NÉNIT LEÜTŐ VADÁLLAT

Hirdetés
MI A FRANC FOLYIK MÁR ITT? SZABADLÁBON AZ IDŐS NÉNIT LEÜTŐ VADÁLLAT
Hirdetés

Emlékeznek Kálmánra, aki múlt vasárnap minden ok nélkül, csak úgy leütött a Keletinél egy buszról leszálló 78 éves nénit? A nagy darab cigány fickó máris szabadlábon van.

/Az eset hatalmas közfelháborodást váltott ki, hiszen azért az még pályaudvar környéki dzsumbujban se nagyon fordult még elő, hogy csak úgy poénból behúzzanak egyet egy idős asszonynak\./

Hirdetés
A Bors megkérdezte a rendőrséget, mi lett a kedden elfogott agresszív vadállat sorsa. A BRFK válasza valami egészen döbbenetes volt. Kálmánunk ugyanis

mindössze két napot töltött rács mögött, utána ismét ráeresztették a városra. Méghozzá azért, mert - tessék erőst kapaszkodni a képernyőbe/okostelefonba -

Hirdetés

„semmilyen kényszerintézkedést nem tartottak indokoltnak”.

Nem, hogy az előzetest, de még egy nyomorult házi őrizetet, vagy lakhelyelhagyási tilalmat se.

Erre mondta a megboldogult Hofi Géza, hogy

„Érted?

Hát jó neked, mert én nem.”

Hirdetés

Az ilyen megkötéseket ugyanis akkor szokták alkalmazni, ha fennáll a tanúk befolyásolásának, a szökésnek, vagy a bűnismétlésnek a veszélye. Valljuk be, arra valóban kevés esély van, hogy Kálmán megtalálja és megfenyegeti teljesen ismeretlen áldozatát, és még azt is elhiszem a hatóságoknak, hogy alapos mérlegelés után arra jutottak, szökni se próbál majd. De, hogy egy csaknem nyolcvan esztendős nénit l'art pour 'lart leütő mocskos szörnyeteg esetében ne kelljen tartani attól, hogy

ezt bármikor újra megteszi néhány feles, vagy kristály után

– azt a büdös életbe nem magyarázza meg nekem senki.

Hirdetés


És, hát ilyenkor tolulnak fel az emberben a kellemetlenebbnél kellemetlenebb kérdések.


Na, most a helyzet az, hogy minél több lesz az előző kérdésekből, annál több ember fejében fog megfogalmazódni ez az utolsó.

Hirdetés
És egyre valószínűbb, hogy a mondat végén egyszer csak valahol, valakik

pontra cserélik a kérdőjelet.

És azért nem ők lesznek a felelősek, még csak nem is a saját beteg ösztönviláguk hajtotta Kálmánok – hanem azok, akik hagyják őket köztünk járni.

Forrás: alfahir.hu

2016. június 12. (vasárnap), 17:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56
Hirdetés

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Hirdetés
Hirdetés