Milliókat hajthat be rajtad az állam, ha te is aláírtad ezt a papírt

Hirdetés
Milliókat hajthat be rajtad az állam, ha te is aláírtad ezt a papírt
Hirdetés

Milliókat hajthat be rajtad az állam, ha te is aláírtad ezt a papírt.

/A hallgatói nyilatkozatot  már százezrek írták  alá, és előfordulhat, hogy  milliókat kell  visszafizetniük az államnak, természetesen  abban az esetben, ha nem tudják teljesíteni a benne foglalt feltételeket\./

Hirdetés
Eddig a visszafizetési kötelezettség már 5200 magyar személyt érint. Körbejártuk, hogy a gyakorlatban mi várhat ezekre a személyekre és el lehet-e kerülni a visszafizetést?

219.702 hallgatói szerződést illetve nyilatkozatot írtak alá az elmúlt négy évben, sőt  van olyan személy, aki többet is, nyilatkozott az Oktatási Hivatal  a Pénzcentrumnak. Először 2012. szeptemberében kellett szerződést aláírniuk  az állami ösztöndíjasoknak. 2013-tól  viszont csak nyilatkoznak arról, és nem szerződnek, hogy azokat a feltételeket és kötelezettségeket, amit az állam támaszt feléjük az ösztöndíjért cserében ismerik és vállalják is.

Hirdetés

Alá kell írniuk egy hallgatói nyilatkozatot akiknek a tanulmányi költségeit az állam fizeti, így  az állami ösztöndíjasoknak és részösztöndíjasoknak is. Természetesen  erről a hallgatók előzetesen tájékoztatást kapnak.

A nyilatkozatban vállalt főbb kötelezettségek az alább felsoroltak:

Eddig összesen 5.200 esetben állapított meg visszafizetési kötelezettséget az Oktatási Hivatal azoknak a hallgatóknak az esetében, akik az oklevelüket nem szerezték meg időben. Nagyrészük nagyon okosan, élt a hazai munkaviszony beszámításának lehetőségével. A többiek  vagy részletekben fizetik vissza az ösztöndíjat, vagy mentesültek a visszafizetés alól.

Hirdetés
Mentesülhetnek a visszafizetés alól a következő esetekben:

 

Teljesítettnek tekintik az ösztöndíj feltételeit, a felsőoktatási törvény szerint, abban az esetben, ha a hallgató hazai munkaviszonyt tart fenn legalább annyi ideig, amíg ösztöndíjjal tanult : 1 félév= 150 munkanap. Ezt a hallgatónak előzőleg  kérelmeznie kell , és megszabnak határidőt is, ameddig  élhet ezzel a lehetőséggel az érintett személy.

Az igazság az, hogy csupán néhány száz hallgató van a tényleges végrehajtási szakaszban ,  annak ellenére, hogy visszatérítési kötelezettséget több mint ötezer esetben állapítottak meg.

Hirdetés

Minden esetben egyedileg számolják ki azt, hogy kinek mekkora összeget és milyen ütemben kell visszafizetnie az államnak  az ösztöndíjat.

A jelentkezők már a felvételi tájékoztatóban is olvashatják, hogyha nem teljesítik a feltételeket, akkor  figyelembe veszik  a féléves önköltség összegét :

Az igénybe vett állami ösztöndíjnak csak a felére, azaz 50 százalékára vonatkozik a visszatérítési kötelezettség.

Tehát a fenti adatokat alapján  egy félévre számítva 60 és 650 ezer forint között lehet a visszatérítési kötelezettség.

 

Így jársz,  ha “kiszórtak”,

A felsőoktatásban előfordulnak  olyan szakok, ahol igen magas a lemorzsolódási  arány, de a hallgatói nyilatkozatban foglaltak alól  ez a tény  senkit se mentesít. Nagyon fontos tudni, hogy legfeljebb két alkalommal  a hallgató kérelmére, az oklevélszerzési határidőt  legfeljebb összesen két évre ki lehet tolni. Ehhez természetesen alapos indok kell:

Ha vissza kell fizetned, akkor a következőképpen működik

Nem kell egy összegben befizetni az összeget, hanem engedik  részletekben, de ezt előtte kérelmezni kell.

Hirdetés
A törvény szerint legfeljebb 10 év alatt kell teljesíteni  az ötmillió forint alatti visszatérítést, s az ötmillió forint feletti összeget  pedig 15 év alatt lehet visszafizetni.

A hallgató kérését és az előadott körülményeket mérlegelve az Oktatási Hivatal állapítja meg a részletfizetés konkrét időtartamát, és  a havonta fizetendő összeget.

Alapesetben a visszatérítési kötelezettséget:

– a határozat jogerőre emelkedését követő 30. napig kell teljesíteni,

– a mentesítési vagy részletfizetési kérelem is ezzel a  határidővel terjeszthető elő az Oktatási Hivatalnál.

A határozatot az Oktatási Hivatal megküldi az állami adóhatóságnak, aki végrehajtja, amennyiben nem teljesült a jogerősen megállapított  visszafizetési kötelezettség.

Hirdetés

Forrás : http://www.penzcentrum.hu

2016. augusztus 09. (kedd), 15:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27
Hirdetés

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Hirdetés
Hirdetés