Mindenki, aki bántja Rogán Antalt, most jól figyeljen ide

Hirdetés
Mindenki, aki bántja Rogán Antalt, most jól figyeljen ide
Mindenki, aki bántja Rogán Antalt, most jól figyeljen ide
Hirdetés

A Kormányzati Tájékoztatási Központ  az Rtl.hu megkeresésre azt írta, hogy Magyar Péter állításai alaptalanok.

/Magyar Péter a kormányon akar bosszút állni, amiért elhagyta a felesége és elveszítette kormányzati megbízásait” – közölte az rtl\./

Hirdetés
hu-val a Kormányzati Tájékoztatási Központ. (Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője majdnem szó szerint ugyanezt mondta.)

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát azután kerestük meg, hogy Magyar Péter tanúként vallomást tett ma az ügyészségen, ahol három állítást fogalmazott meg:

A kormánynak már fél évvel a nyomozás lezárulta előtt, és Schadl György őrizetbe vétele előtt tudomása volt arról, hogy büntetőeljárás folyik. A megfigyelésekről is tudott a kabinet, amely állítása szerint a titkos akciókról szóló információkat Völner Pál volt államtitkár tudomására hozta.

Hirdetés
Magyar Péter azt nem tudta megmondani, hogy pontosan ki tájékoztatott erről és kit.

Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre és manipulálták az ügyészségi iratokat. Ez Magyar Péter szerint annyit jelent, hogy „vagy kivettek belőle dolgokat, vagy kihúztak belőle dolgokat, vagy megmásítottak benne dolgokat”.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ megkeresésünkre azt írta, hogy Magyar Péter állításai alaptalanok.

„Minden, amit mond, üres szóbeszéd. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter már az Országgyűlésben Jámbor András kérdésére is elmondta, hogy Schadl Györgyöt nem ismeri. Nem találkozott és nem is beszélt vele soha” – írták.

Teljesen elszabadult a pokol - Majka durván nekiment Magyar Péternek !Hatalmas pfont kapott .Ilyenre még nem volt példa..

Közzétette az általa ígért, 2023 januárjában készített hangfelvételt Magyar Péter kedden reggel, mielőtt belépett volna a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahol ismét kihallgatják a Völner–Schadl-üggyel kapcsolatban.

Hirdetés
A lakásukon rögzített felvételen az akkori feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel beszélget, állítása szerint azután, hogy Varga azt mondta a kormányról, hogy az egy maffia, amiből nem lehet kilépni. Az ügy kapcsán az immár RTL kötelékébe tartozó Majka hosszú posztot közölt:

 

.

Erre Varga azonnal reagált, és elmondta, mennyire erőszakos ember a Magyar, könyveket, nadrágokat (!!!) dobál, hajnalban részegen veszekszik, kiabál, felkapcsolja a villanyt, mikor ő már alszik (!!!!)

– folytatta a rapper, hozzátéve: „A felvételen egyébként arról beszélgetnek, hogy ki merre, hol, bement, kihúzatta, alkalmatlan, nem volt mit tenni, Tóni, Völner, Polt, Schadl stb.

Hirdetés
” 

Majoros azt írja, nem akarja elbagatellizálni a szóban forgó hangfelvétel tartalmát, de közben nem is akar úgy tenni, mintha nagyon érdekelné, mert szerinte „semmi olyat nem tudtunk meg belőle, amit eddig ne tudtunk volna”. Bejegyzésében ennél a pontnál mutatott rá arra, hogy álláspontja szerint mi a legfontosabb a történtekben. 

Engem igazából az izgat ebben az egész családi mizériában, hogy vajon az a 3 gyerek, akik éppen abban a korban vannak, ahol nagy szükség lenne a családi támogatásra, vajon mit éreznek. (?) Ha Vargának vagy Magyarnak abba az iskolai közegbe kéne mindennap besétálnia, mint nekik, vajon mennyire éreznék magukat szarul? Mert ugyan ez az iskolai közeg még fejletlen, kegyetlen, és abban a korban van, hogy még mindenki keresi a személyiségét, de egy dologban példamutató. Hogy érdek nélkül őszinte!!!! Szemben Varga és Magyar közegével.

Majoros szerint „volt igazságügyi miniszterként és ehhez mérten egy utolsó felelős döntésként lehetne Vargának az az álláspontja, hogy kimarad ebből az egészből, és nem egy hazugságspirálba keveredik azok miatt az emberek miatt, akiknek egyébként, mint láthattuk, egy fabatkát sem ér az ő élete”.

Hirdetés
Azt gondolja, ugyanez vonatkozik Magyar Péterre is, „aki dédelgethet politikai ambíciókat, kutathat-kereshet, lebuktathat disznóságokat, de nem felhasználva azt a nőt, aki 3 gyermeket szült neki”.

Isten, haza, család (!!??)… ha megköveznek is érte, de nekem más a sorrend

– jelentette ki, hozzátéve: egy olyan jövőben szeretne élni, ahol a gyermekeinek jobb lesz, mint nekik volt.

Hirdetés
Szerinte ez lehetne a legfontosabb irány minden politikai pártnak, mert ez magába foglal minden fejlődést, és felülír minden ideológiát.

Ma ebben a csodálatos eszmében a Varga–Magyar család egy nagy lépést tett hátrafelé. Csak gratulálni tudok érte

– zárta mondandóját a rapper.

 

 

 

Magyar Péter ma 9.00 órakor  nyilvánosságra hozta a hangfelvételt.

 

Tegnap 18 óra 30 perckor közzétette Magyar Péter a  a Facebook oldalon és Youtube csatornán egy interjút, amelyben elmagyarázta  az állításait alátámasztó hangfelvétel keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit.

Hirdetés

 

 

 

 

 

“A törvényeket megszegő hatalommal szemben az ellenállás nem lázadás, hanem jog.”

II. Rákóczi Ferenc

 

Ő itt az édesanyám 43 éve. A nemrég elhunyt nagyapám után most ő került a rogáni propagandista zsoldosok célkeresztjébe.

Édesanyám 40 éve bíró, volt a Kúria főtitkára, jelenleg az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese. Júliusban megszűnik a bírói megbizatása, mert eléri a bírói felső korhatárt. De előtte még megpróbálják meggyalázni a 40 éves pályafutását és megkérdőjelezni a bírói függetlenségét.

Egy újságírói kérdésre annyit mondtam pár napja, hogy anyukám is segített nekem a március 15-i rendezvény elökészítésében. Ezért most a Hont András féle fizetett trollok fegyelmit követelnek ellene és nyilvánosan próbálják lejáratni.

Hogy mivel segített nekem anyukám március 15. előtt? Amivel az édesanyák szoktak. Meghallgatott, támogatott, néha megölelt, biztatott és persze nagyon aggódott. Hogy ez a propagandistáknak ismeretlen érzés? Sajnálom.

Szerintem ma Magyarországon nem ez veszélyezteti legjobban az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Talán az több kérdést felvet, amikor az Országos Bírói Hivatal elnöke a saját lakásán konyakozik a regnáló igazságügyi miniszterrel, miközben valószínűleg nem a gyeplabda szabályairól társalognak. Hogy most épp ettől az elnöktől követelitek, hogy indítson fegyelmit édesanyám ellen, aki 40 éve független bíró?

Zsoldosok vagytok. Abból is a legrosszabb fajta.

#nemfélünk

 

2024. március 26. (kedd), 15:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Most érkezett! Sosem látott hatalmas balhé: Magyar Péter ma este kegyetlenül kiosztotta Rogán Antalt

1 perce érkezett! Sosem látott hatalmas balhé: Magyar Péter ma este kegyetlenül kiosztotta Rogán...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03
Hirdetés

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 08:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan és megrendítő hír rázta meg a magyar kézilabda világát: életének 68. évében elhunyt Horváth Tibor, a HORT SE...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:33

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet: Evelint nagyon megviselik a netes támadásokGáspár Bea őszintén beszélt arról, mennyire...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:16

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! Rubint Réka könnyeivel küszködve ült a nézőtéren A...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 06:27

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenMegrendítő tragédia rázta meg az ír...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 21:22

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök)

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

A közönség soraiban potyogtak a könnyek, amikor vasárnap délután váratlanul félbeszakadt a Turay Ida Színház előadása:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Hirdetés
Hirdetés