Mindenkit figyelmeztet a Rendőrség. Mindegy, hogy Telenor, Vodafone, vagy Telekom, minden mobilos veszélybe került!

Hirdetés
Mindenkit figyelmeztet a Rendőrség. Mindegy, hogy Telenor, Vodafone, vagy Telekom, minden mobilos veszélybe került!
Hirdetés

A csalási módszer célja, hogy a hívást fogadó fél egy elküldött üzenettel egy másik feltöltős telefonszám egyenlegét növelje a saját számlájának terhére. /Az elkövető rejtett számról telefonál és valamely mobiltelefon\-szolgáltató ügyfélszolgálatának nevében mutatkozik be\./

Hirdetés
Tájékoztatja az ügyfelet, hogy nyilvántartásuk szerint egy ügyfélbiztonsági kódot korábban nem sikerült elküldeniük és annak megismétlésében az ügyfél segítségét kéri.

A hívó fél feltesz néhány kérdést (mint például az ügyfél elégedett-e a szolgáltatással, a készülék tud-e sms-t fogadni, illetve küldeni), majd ezt követően a hívás kihangosítását kéri, hogy segíteni tudjon az sms elküldésében és ezáltal a biztonsági kód megszerzésében.

Hirdetés
Ez a számsor jellemzően egy telefonszám és egy összeg, amely akár tizenötezer forint is lehet.

Ugyan a megadott telefonszám – ahova az sms küldését kérik – nem emelt díjas, az „ügyfél” az üzenet elküldésével másvalaki egyenlegét tölti fel. Felhívjuk figyelmüket, hogy a mobilszolgáltatók nem küldenek sms-ben biztonsági kódot, ezért mindig legyenek körültekintőek, ha valaki hasonló művelet elvégzését kéri.

Hirdetés
Ha a hívás gyanús, szakítsák meg a beszélgetést és forduljanak a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatához vagy válasszák a személyes ügyintézés lehetőségét!

Arra kérünk mindenkit osszátok, hogy minél több emberhez eljuthasson ez a rendőrségi felhívás!Forrás Police.hu

2018. június 13. (szerda), 08:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 21:14
Hirdetés

Donald Trump bejelentésébe beleremegett egész Magyarország

Donald Trump bejelentésébe beleremegett egész Magyarország

Donald Trump bejelentésébe beleremegett egész Magyarország Donald Trump újabb, Orbán Viktort támogató üzenete valóban...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 20:05

A választás előtt egy nappal Varga Judit megszólalt! EZ mindent megváltoztathat - EZT állítja -

A választás előtt egy nappal Varga Judit megszólalt! EZ mindent megváltoztathat - EZT állítja -

Hosszú csend után újra megszólaltA választás előtti utolsó órákban ismét hallatott magáról Varga Judit, aki hosszabb...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 19:26

Íme a Tisza párt 100 napos programja – Erre készülnek a választás megnyerése után

Íme a Tisza párt 100 napos programja – Erre készülnek a választás megnyerése után

Íme a Tisza párt 100 napos programja – Erre készülnek a választás megnyerése utánMagyar Péter újabb erős...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:45

Magyar Péter 1 órája tette ki EZT a Vezérről... de 35 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ?

Magyar Péter 1 órája tette ki EZT a Vezérről... de 35 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ?

xElindítottuk a csalásbejelentő felületünket.Holnap meg kell védenünk a választás tisztaságát is. Tudjuk, hogy a...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 16:24

Ők haltak meg a tegnapi Váci úti balesetben, a versenyző török sofőrt férfit őrizetbe vették

Ők haltak meg a tegnapi Váci úti balesetben, a versenyző török sofőrt férfit őrizetbe vették

Ők haltak meg a Váci úti tragédiában: őrizetbe vették a török sofőrtÚjabb megrázó részletek láttak napvilágot a péntek...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 13:43

Ebből óriási botrány lesz! Az Európai Bizottság jóváhagyta a hatalmas ukrán hitel dokumentumcsomagját

Ebből óriási botrány lesz! Az Európai Bizottság jóváhagyta a hatalmas ukrán hitel dokumentumcsomagját

 Ebből botrány lesz! Az Európai Bizottság rábólintott a hatalmas ukrán hitelcsomagra, és ez könnyen újabb komoly vitát...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 12:04

Tömegbaleset az Árpád hídnál: Lezuhant a felüljáróról egy autó, két ember meghalt

Tömegbaleset az Árpád hídnál: Lezuhant a felüljáróról egy autó, két ember meghalt

Tömegbaleset rázta meg péntek este a fővárost: súlyos karambol történt a XIII. kerületben, a Váci út és a Róbert Károly...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 08:31

Drámai percek ! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Dobrev Klára mondott Rónai Egonnak

Drámai percek ! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Dobrev Klára mondott Rónai Egonnak

Videóval: Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Dobrev Klára mondott Rónai EgonnakElakadt a szó a stúdióbanRónai...

Hirdetés
Hirdetés