Minimum 10 ezer, maximum 250 ezer forintot kaphat ha rajta van a listán!A könyvtári kölcsönzések utáni jogdíjak jogosultjait keresi a MISZJE

Hirdetés
Minimum 10 ezer, maximum 250 ezer forintot kaphat ha rajta van a listán!A könyvtári kölcsönzések utáni jogdíjak jogosultjait keresi a MISZJE
Hirdetés

/A könyvtári kölcsönzések utáni jogdíjak jogosultjait keresi a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület \(MISZJE\), amely internetes oldalán listát tett közzé az összes olyan tudományos és szépirodalmi szerző, szerkesztő és fordító nevével, akiknek idén 10 ezer forintot meghaladó kifizetés jár\./

Hirdetés

A szervezet közleménye szerint a jogdíjakat évente 20 könyvtár kölcsönzési adatai alapján állapítják meg, a jogdíjak fedezete az állami költségvetésből származik. A legkisebb kifizethető, egy évre vonatkozó jogdíj 10 ezer forint, a legtöbb 250 ezer forint. Amennyiben több év jogdíjaiból tevődik össze a kifizetendő tétel, akkor 20 ezer forint a kifizetés alsó határa.

Hirdetés

Nem csupán szerzők kaphatnak jogdíjat, hanem szerkesztők, fordítók, valamint a jogutódok is. A jogdíjra vonatkozó jogosultság ugyanis a szerző halálát követően még 70 évig áll fenn, ez idő alatt a jogörökösök kapják a jogdíjat, annak arányában, amekkora arányban örökölték azt – emlékeztet a közlemény, amely szerint nem kell a MISZJE tagjának lenni ahhoz, hogy a szerzőnek jogdíja képződjön, azonban annak kifizetéséhez egyszeri, ingyenes szerződés megkötésére van szükség.
Hirdetés

A szervezet honlapján (www.miszje.hu) minden szerző megtudhatja, hogy az adott évben feldolgozott könyvtári kölcsönzési adatok alapján (idén a 2014-es év) van-e kifizethető, azaz 10 ezer forintot meghaladó jogdíja. A listában a jogosult szerzők neve és a nevükhöz kapcsolódó legkölcsönzöttebb könyv címe is megtalálható.
Amennyiben egy szerző egyévi jogdíja nem haladja meg a 10 ezer forintot, a ki nem fizetett jogdíjak a következő években összeadódnak, és a bruttó 20 ezer forintos határ elérésekor válnak kifizethetővé. A MISZJE ezért hamarosan listát készít az elmúlt évek összegei alapján mostanra kifizethetővé vált szerzőkről is – áll a közleményben.

Forrás : MTI

2016. november 22. (kedd), 17:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45
Hirdetés

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Hirdetés
Hirdetés