MÓDOSUL A 40 ÉVE DOLGOZÓ NŐKRE VONATKOZÓ NYUGDÍJKEDVEZMÉNY SZABÁLYA januártól!

Hirdetés
MÓDOSUL A 40 ÉVE DOLGOZÓ NŐKRE VONATKOZÓ NYUGDÍJKEDVEZMÉNY SZABÁLYA januártól!
Hirdetés

MÓDOSUL A 40 ÉVE DOLGOZÓ NŐKRE VONATKOZÓ NYUGDÍJKEDVEZMÉNY SZABÁLYA januártól!

Több pénz jut a korkedvezményesen nyugdíjba menő nőknek
Emelkedik jövőre az a keretösszeg, amelyet a nők korhatár alatti nyugellátására szán a kormány: idén
195 milliárd forint jutott erre a célra, míg jövőre 233 milliárd forintra emelkedik a keret, ez derült ki a
2017-es költségvetési javaslat Nyugdíjbiztosítási Alapra vonatkozó fejezetéből.

/A számokból az olvasható ki, hogy a kormány az ideinél valamivel kevesebb bevétellel számol a szociális hozzájárulási adó nyugdíjalapot megillető részéből és a munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulékból, így 2014 milliárd forint helyett csak 1989 milliárd forinttal kalkulál\./

Hirdetés
Viszont a biztosított által fizetett nyugdíjjárulékokra vonatkozóan optimistább, így 1015 milliárd forint helyett 1094 milliárd forint bevétellel számolnak, míg az egyszerűsített foglalkoztatás utáni közterhekre vonatkozóan is jóval magasabb , 11 milliárd forint helyett 15 milliárd forint bevétellel számolnak.
Hirdetés

A nők korhatár alatti nyugellátása és a korhatár felettiek öregségi nyugdíjára szánt összeg is jóval az ideinél , az idei 2473 milliárd forinthoz képest már 2501 milliárd forintot szán a kormány erre a célra. Csökken viszont a hozzátartozói nyugellátások összege jövőre: az idei árvaellátásra 34 milliárd forintot szántak, ehhez képest már csak jövőre 31 milliárd forinttal számol a kormány, csökken az özvegyi nyugellátásra szánt keret is az idei 338 milliárd forinthoz képest csupán 334 milliárd forintot szánnak erre a célra.

Hirdetés

Jövőre nem fog változni a nyugdíjbiztosítási költségvetési szerv költségvetése, ugyanakkora összegből tudnak gazdálkodni a személyi juttatásoknál és a dologi kiadásoknál is, mint idén.

Forrás: penzcentrum.hu

2016. szeptember 04. (vasárnap), 18:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Hirdetés
Hirdetés