Most érkezett a DRÁMAI hír Karsai Dánielről ?Ideje imádkozni ?

Hirdetés
Most érkezett a DRÁMAI hír Karsai Dánielről ?Ideje imádkozni ?
Hirdetés

Megrázó pillanatok: Karsai Dániel a fontos elismerés hallatán csak bólogatással és pislogással tudott válaszolni

/Karsai Dániel, az emberi jogokért végzett kiemelkedő munkásságáért, Karácsony Gergely főpolgármester által Pro Urbe Budapest\-díjjal tüntették ki\./

Hirdetés
A 46 éves alkotmányjogász, aki az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű súlyos betegséggel küzd, a kórházi ágyából értesült a nagy hírről. Sajnos a tüdőgyulladás miatti kórházi kezelése és az oxigénterápia miatt nem tudott személyesen részt venni a díjátadón.
Hirdetés
Karsai Dániel szívhez szóló reakciója, egy bólintás és pislantás formájában, mélyen megérintette azokat, akik részesei voltak ennek a pillanatnak.

Amikor Dániel megkapta az örömhírt, alig tudott beszélni, de mindent értett, bólintással, pislantással kommunikált, és büszke erre a díjra

- mondta el öccse, Karsai Péter, aki az autanáziáért küzdő testvére helyett átvette át a díjat. Állapota miatt Karsai Dániel március 31-én hagyta abba ügyvédi tevékenységét.

Hirdetés

2024. április 05. (péntek), 08:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 09:29
Hirdetés

Újraszámolták a Fidesz választási költését: majdnem 1,7 milliárd lett a vége

Újraszámolták a Fidesz választási költését: majdnem 1,7 milliárd lett a vége

Újabb milliárdos kiadás a Fidesznél: kiderült, mennyit költöttek az áprilisi választásraKözel 1,7 milliárd forintot...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 08:44

Átvették a minisztériumi gépeket – rajtuk maradt annak a nyoma, amit Lázár eddig tagadott

Átvették a minisztériumi gépeket – rajtuk maradt annak a nyoma, amit Lázár eddig tagadott

Lelepleződött Lázár János hazugsága? Váratlan dolgot találtak a minisztérium számítógépeinLázár János februárban még...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 08:34

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott: „Az italába tettek valamit…”Nehéz napokat él át a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 06:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Igar: elhunyt a község szeretett „picike doktornénije”Vámos Julianna halálhíréről a doktornő lánya...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 05:26

Szorul a hurok Tiborcz körül: nyomozást indított a rendőrség!

Szorul a hurok Tiborcz körül: nyomozást indított a rendőrség!

Megnyílt a rendőrségi akta: súlyos milliárdok miatt indult nyomozás a Tiborcz üzleti köréhez kötött ügybenHadházy...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 04:51

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragédia: 18 éves korában meghalt Kaylee Hottle, a Godzilla-filmek fiatal sztárjaMindössze 18 éves korában életét...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:53

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedésérőlA Fidesz nehezen alkalmazkodik az új...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:45

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

KOSJúlius végén a pénzügyeid fordulóponthoz érnek, és most végre megérezheted a kemény munkád gyümölcsét. Egy váratlan...

Hirdetés
Hirdetés