Most érkezett – Borzalmas hír jött Galambos Lajosról, megszakíthatják a börtönbüntetését

Hirdetés
Most érkezett – Borzalmas hír jött Galambos Lajosról, megszakíthatják a börtönbüntetését
Hirdetés

Túl van az orvosi vizsgálatokon Galambos Lajos, és már újra a baracskai börtönben várja, hogy döntsenek a sorsáról. /A Lagzi Lajcsiként karriert csináló trombitaművészre több komoly műtét is várna idekint, már csak az a kérdés, mikor végezhetik el rajta ezeket\./
Hirdetés
– írja a Blikk.

 

Pár napja írtuk meg, hogy mentő szállította át Lajcsit a büntetés-végrehajtás berettyóújfalui központi kórházába. Már eleve betegen vonult be Baracskára, hogy megkezdje 3 év 6 hónapos büntetését, amire áram-, víz- és gázlopás miatt ítélte a bíróság.

Hirdetés
Hiába kért halasztást megromlott egészségi állapota miatt, első- és másodfokon is elutasították azt, így nem volt mit tenni, be kellett mennie a rácsok mögé, ahol azonnal a gyengélkedőn helyezték el.– A berettyóújfalui központi kórházban minden vizsgálatot elvégeztek az ügyfelemen. Bár az eredményeket lezárt borítékban küldték meg az illetékeseknek, úgy értesültünk, hogy azok alátámasztják mindazt, amiért annak idején a halasztást kértük – mondta a Blikknek Lajcsi jogi képviselője, dr.
Hirdetés
Csontos Zsolt.

– Vagyis a bv orvosai is látják, hogy nagy a baj ügyfelem egészségi állapotával, és ők maguk is elismerték: több súlyos, életmentőnek is nevezhető műtét is vár rá kint. Megkapták azokat a leleteket és vizsgálati eredményeket is, amelyeket a bevonulásához csatoltunk, és amelyek egyikét sem vitatták.

A trombitaművészt már vissza is szállították Baracskára, ahol még mindig nem helyezték el a körletben, továbbra is a gyengélkedőn fekszik.

– Nagyon gyenge, mivel alig eszik valamit, amióta bekerült.

Hirdetés
Dokumentálják odabent, milyen kevés ennivalót fogyaszt: szinte érintetlenül viszik el tőle az ételeket. Nem lelki okai vannak az étvágytalanságának, ez is összefügg a betegségeivel.Véleményem szerint egyértelműen nincs abban az állapotban, hogy a büntetését meg tudja kezdeni, így nagy valószínűséggel megszakítják azt. Csak az a kérdés, mikor. A két komoly operációt mielőbb el kell rajta végezni, ezt megerősítették a bv szakemberei is.
Hirdetés

Ha Berettyóújfalun meg is állapították, hogy elengedhetetlenek a műtéti beavatkozások, az nem jelenti automatikusan azt, hogy azonnal ki is jöhet a börtönből Lajcsi. Előbb el kell küldeni a szakvéleményt az országos parancsnokság egészségügyi szolgálatának, ahonnan majd értesítik az ott született döntésről a baracskai intézet vezetőjét, aki aztán intézkedik a mulatós sztár kiengedéséről.

Hirdetés

2023. május 07. (vasárnap), 17:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 11:39
Hirdetés

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

13. havi nyugdíj: rendkívüli bejelentést tett a Tisza-kormány

Megmaradna a 13. havi nyugdíjKármán András pénzügyminiszter-jelölt fontos üzenetet küldött a nyugdíjasoknak: a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 08:37

A külföldi lapok olyat írtak Sulyok Tamásról, amit magyar köztársasági elnökről még soha!

A külföldi lapok olyat írtak Sulyok Tamásról, amit magyar köztársasági elnökről még soha!

Sulyok Tamás neve az elmúlt hetekben nemcsak a magyar közéletben került újra a figyelem középpontjába, hanem a külföldi...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 07:40

Szofin a 10 éves magyar kislányon ámul a világ: Szofi sorra nyeri a vb-aranyérmeket -Elsírta magát a tehetségkutató zsűrijének értékelése után – Itt a videó a produkcióról gratuláljunk neki sok szívcskével ❤️

Szofin a 10 éves magyar kislányon ámul a világ: Szofi sorra nyeri a vb-aranyérmeket -Elsírta magát a tehetségkutató zsűrijének értékelése után – Itt a videó a produkcióról gratuláljunk neki sok szívcskével ❤️

Takács Szofi újabb világbajnoki címet szerzettTakács Szofi május 11–17. között Horvátországban, Porečben vett részt a...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 07:10

Elindul a közmédia teljes körű átvilágítása

Elindul a közmédia teljes körű átvilágítása

Elindul a közmédia teljes körű átvilágításaMegkezdődik a közszolgálati média működésének teljes körű átvilágítása –...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 06:27

Magyar Péterék most élő videóban mutatják be a kegyelmi ügy titkos dossziéjának részleteit

Magyar Péterék most élő videóban mutatják be a kegyelmi ügy titkos dossziéjának részleteit

Magyar Péterék most élő videóban mutatják be a kegyelmi ügy titkos dossziéjának részleteitRövid időn belül előkerül az...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 06:14

Előkerült Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Előkerült Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Előkerült Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadtákHosszabb csend után újra feltűnt Gáspár...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 05:32

ITT A VÉGE!ENNYI VOLT! Az ismert elemző bejelentette Orbán Viktor és a Fidesz végét! Nincs visszaút

ITT A VÉGE!ENNYI VOLT! Az ismert elemző bejelentette Orbán Viktor és a Fidesz végét! Nincs visszaút

ITT A VÉGE!ENNYI VOLT! Az ismert elemző bejelentette Orbán Viktor és a Fidesz végét! Nincs visszaútENNYI VOLT! Az...

Mindenegyben blog
2026. május 19. (kedd), 04:54

Meghalt a 17 éves lány, aki kizuhant a negyedik emeletről Szentlőrincen

Meghalt a 17 éves lány, aki kizuhant a negyedik emeletről Szentlőrincen

Meghalt a 17 éves lány, aki kizuhant a negyedik emeletről SzentlőrincenMegrázó tragédia történt hétfő délelőtt...

Hirdetés
Hirdetés