MOST ÉRKEZETT !Drámai hír érkezett! Karsai Dánielről

Hirdetés
MOST ÉRKEZETT !Drámai hír érkezett! Karsai Dánielről
Hirdetés

Karsai Dániel bocsánatot kért Gulyás Gergelytől.

Egy tévéműsorban derült ki, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter meglátogatja Karsai Dániel alkotmányjogászt.

/„Gulyás Gergely miniszter úrral megállapodtunk, hogy jövő héten meglátogat\./

Hirdetés
A nyitottságát a találkozóra ezúton is köszönöm. Úgy egyeztünk meg, hogy előzetesen erről a nyilvánosságot nem tájékoztatjuk. A találkozó után természetesen mindenről beszámolok” – írja Facebook-bejegyzésében az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász.
Hirdetés

Karsai Dániel bocsánatot kért Gulyás Gergelytől.

Majd így folytatja: „Tegnap a testvérem az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. A szerkesztő asszony megkérdezte tőle, hogy Gulyás úr válaszolt-e a megkeresésemre. Peti számos jó tulajdonsága között az egyik legidegesítőbb a becsületessége. 

Nem hazudott a szerkesztő asszony és a nézők szemébe, hanem megmondta az igazat: lesz találkozó. Ezzel viszont nem tartottam be Gulyás úrnak tett ígéretemet, ezért elnézést kérek tőle.

Mint arról beszámoltunk, elutasította az Alkotmánybíróság is Karsai Dániel népszavazási kérdéseit. Az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azután fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy a Kúria nem engedte népszavazásra az életvégi döntésekkel kapcsolatos kérdéseit.

Hirdetés

A strasbourgi emberi jogi bíróság június 13-án hoz ítéletet Karsai Dániel ügyében. Az aktív eutanáziáért küzdő alkotmányjogász a Híradónknak elmondta, bár korábban attól tartott, nem éri meg a döntést, így el tudja majd olvasni azt. Abban reménykedik, hogy kimondják: sérülnek az emberi jogai azzal, hogy nem dönthet élete méltó befejezéséről.

2024. június 08. (szombat), 07:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Hirdetés
Hirdetés