Most érkezett! Tragédia! Nyugodjon békében! Álmában érte a halál a híres magyar orvosunkat

Hirdetés
Most érkezett! Tragédia! Nyugodjon békében! Álmában érte a halál a híres magyar orvosunkat
Hirdetés

Újabb orvos hunyta le örökre a szemeit. Dr. Palaczki Aranka az angyalok közé költözött

A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház közösségi oldalán bejelentette, hogy elhunyt Dr. /Palaczki Aranka, a kórház kiemelkedő hematológus főorvosa\./

Hirdetés
Az intézmény szerint Dr. Palaczki nem csak mély szakmai tudással rendelkezett, hanem pácienseihez is kivételes empatiával viszonyult. A főorvos május 10-én hunyt el, és halálhírét a kórház osztotta meg Facebook-oldalán, ahol megható szavakkal emlékeztek meg róla, mint aki számos beteg kedvenc orvosa volt.
Hirdetés

„Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy évtizedek óta kórházunkban dolgozó kollégánkat veszítettünk el a mai napon. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Palaczki Aranka haematológus főorvosa 2024. május 10-én, pénteken elhunyt” – osztották meg a bejegyzésben.

Dr. Palaczki Aranka 1978-ban szerezte meg az orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd rögtön a dunaújvárosi kórházban helyezkedett el.

Hirdetés
Később fokozatosan bővítette tudását, 1995-ben hematológiai szakképesítést szerzett, majd végül 87-ben kapott főorvosi kinevezést.

„A hematológia országos hiányszakma, főorvos asszony Dunaújvárosban egyedüli hematológusként végezte tevékenységét, a betegellátás érdekében sokszor munkaidőn túl is a mai napig. Szakmájához mindig mély tisztelettel, alázattal fordul. Lelkesen adta át tudását kollégáinak.”

Az intézmény szerint egész életében szorgalmasan és lelkiismeretesen kezelte a betegeit:

Hirdetés

„Munkáját mindig a jó felkészültségen alapuló gondos, körültekintő, fáradhatatlan munkavégzés jellemezte. Széles látókörű, áldozatkész kolléga volt, aki mindent megtett, hogy betegeit a tőle telhető legmagasabb szinten lássa el. Szakterületén tudományos tevékenységet is folytatott, előadásokkal, poszterekkel szerepelt helyi, vármegyei és országos tudományos konferenciákon.

Hirdetés
Betegekkel szembeni kedvességéről, türelméről és empátiájáról többször kaptunk hálás köszönő levelet a szakrendelésen megfordulóktól.”

Hozzátették, hogy a főorvos az elmúlt években több egészségügyi problémával is küzdött, de amint jobban lett, mindig visszatért a gyógyításhoz.

„Nagyszerű, alapos ember, kiváló orvos volt! Hiánya pótolhatatlan nagy űrt jelent a kórház és a belgyógyászat, a hematológia életében. Családja fájdalmában osztozva, emlékét kegyelettel és tisztelettel megőrizzük” – zárták a bejegyzést.

2024. május 12. (vasárnap), 06:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 06:33
Hirdetés

Bekeményítenek az iskolák: haspólóban és trikóban már nem mehetnek be a gyerekek

Bekeményítenek az iskolák: haspólóban és trikóban már nem mehetnek be a gyerekek

Bekeményítenek az iskolák: nem járhatnak ilyen ruhában a gyerekek – nagy vitát váltott ki az ügyNagy port kavart a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 06:13

Meghalt Hochstein Ádám

Meghalt Hochstein Ádám

Fájdalmas veszteség érte a Soroksár SC családját: elhunyt Hochstein ÁdámA lelátó egyik meghatározó alakjától búcsúzik a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 05:26

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz!

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz!

Elkezdődött: lesújtó hírt kapott a Fidesz, akkora a baj, amire még nem volt példaBudapesten mérhetik a legnagyobb...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 04:55

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a Soroksár SC közössége: elhunyt Hochstein Ádám, a klub szeretett vezérszurkolójaTragikus hirtelenséggel...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 20:42

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Agyvérzést kapott Csuja Imre, taxival küldték kórházba: "Lábon kihordtam a stroke-ot!"Csuja Imre több mint 40 év után...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 19:25

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

A Sulyok Tamás melletti tüntetés végül egészen másról szólt, mint amire eredetileg meghirdettékFurcsa, sokak számára...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 18:30

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjárólDobrev Klára ismét elővette Sulyok Tamás ügyétDobrev...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 17:55

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta értékéről új szakértői becslés jelent megHatvanpuszta ismét a közbeszéd középpontjába került, miután egy...

Hirdetés
Hirdetés