Most jött a hír a magyar boltokból – Nem hiszel majd a szemednek mennyibe kerül majd idén a húsvéti sonka

Hirdetés
Most jött a hír a magyar boltokból – Nem hiszel majd a szemednek mennyibe kerül majd idén a húsvéti sonka
Hirdetés

A közelgő húsvéti ünnep kapcsán egyre több figyelem irányul a hagyományos húsvéti ételek árainak alakulására.

sonka is tovább drágulhat a következő hetekben, így az előrejelzések szerint a húsvéti ünnepeket sem tudjuk majd olcsón megúszni. /Talán nem túlzás azt állítani, hogy nincs Magyarországon olyan család, ahol ne kerülne sonka az asztalra húsvétkor, de már a húsipari szakemberek is aggódnak az ára miatt\./

Hirdetés
 

Ez se lett olcsóbb

Nem csak a háború okozta durva infláció, hanem a sertéságázat súlyos gondjai kellettek ahhoz, hogy a húsvéti sonkához kellő sertéscomb ekkora mértékben dráguljon - ezt mondta a Pénzcentrum kérdésére Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Azt is hozzátette, hogy hústévig bizony még további drágulásra is kell számítanunk.

A piaci logika alapján azt kell mondanom, hogy bizony a következő hetekben és hónapokban emelkedésre kell számítani a sertéshús esetében.

Hirdetés
Ennek az a legfőbb oka, hogy a magyarországi sertéshús-piacra nagy kihatással lévő úgynevezett "német jegyzés" 7,5%-ot százalékot emelkedett az elmúlt két héten, ez pedig ha nem is azonnal, de be szokott gyűrűzni a fogyasztói árakba. A sertéscomb természetesen nem kivétel, így számítok arra, hogy húsvétig ez a termék is drágulni fog

- mondta Éder Tamás. A sertéscomb drágulását az alábbi grafikonon is megnézheted, ebből kiderül, hogy 2020 eleje óta ennek a terméknek az átlagára jó harminc százalékot drágult.

infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js");

A szakértő azt is elmondta, hogy nem csak a tavalyi év volt nehéz a sertéstenyésztőknek és magának a húsiparnak: nagyjából erre számít ebben az esztendőben is.

Hirdetés

Kimondottan rossz éve volt a sertéshúságazatnak 2023, amikor majd megjönnek az eredménykimutatások a cégeknek, akkor abból biztosan látni is fogjuk, hogy szinte az összes húsipari vállalkozás gyengébb évet zárt, mint 2022-ben. Valószínűleg sok húsipari cég jelentős veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni a tavalyi évre vonatkozóan. 2007 óta nem fordult elő, hogy a sertéshús-ipar teljesítménye 15% körüli visszaesést mutasson éves szinten. A jelenlegi 2,15 eurós német jegyzés mellett a magyar húsipar csak akkor tud eredményt termelni, ha a jelenlegi ipari átadási és így a fogyasztói árak egyaránt emelkednek

- mondta még Éder Tamás.

Kevesebbet veszünk belőle?

Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője lapunknak úgy fogalmazott, hogy szerinte is emelkedés várható a húsvéti sonkánál.

Hirdetés

A klasszikus húsvéti sonka szezonális termék, ilyen kínálatban szinte csak húsvét előtt kapható, így az egy évvel ezelőtti árakhoz tudunk viszonyítani. Ezekhez képest egészen biztosan várható emelkedés, hiszen időközben a feldolgozók számos költségeleme növekedett, így például a munkabérek, vagy a sertés termelői ára. Ez utóbbi ugyan az elmúlt hetekben csökkenést mutatott, de az igazi, hagyományos érlelésű húsvéti sonka még a tavalyi vágású sertésből készült, hosszas eljárás során

- fejtegette Braunmüller Lajos. Szerinte azt is látni kell, hogy akár a fogyasztás csökkenése is várható, ha a helyzet oda vezet, hogy a magyarok nem annyira akarják már kifizetni a sonkáért az árat.

Más a helyzet a gyorsérlelésű, gyorspácolt termékek esetében.

Hirdetés
Ezek előállítása egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb is, ezekben pedig tükröződhet már a közelmúlt sertésár-csökkenése. Ezek ráadásul nem kifejezetten csak húsvét idején kaphatók, ezért szinte egész évben megmérettetnek a piacon. Ez utóbbiból fakad az egyik legfontosabb tényező, amely az áremelkedés ellen hathat, ez pedig a fogyasztáscsökkenés. A 2022 óta tartó, tavaly, az első félévben kiemelkedő mértéket öltött élelmiszer-drágulás miatt a vevők lényegesen kevesebbet vásárolnak volumenben lényegében minden élelmiszerkategóriából, és megfigyelhető a "lefelé vásárlás" jelensége is: vagyis a fogyasztók olcsóbb, sok esetben gyengébb minőségű termékek felé fordulnak

- mondta még a drágulásról.

És mi jön most?

Az Agrárszektor főszerkesztőjétől is megkérdeztük, milyen éve volt a húsiparnak, a sertéságazatnak 2023, és ebben az évben mire lehet számítani.

Hirdetés
Braunmüller Lajos kevésbé borúlátó: szerinte a húsipar lélegzethez juthat, igaz ugyanakkor, hogy nem csak a saját munkáájuk lesz döntő fontosságú ebben, hanem külső tényezők is szerepet játszhatnak.

Külön kell választani a sertéstartást és a húsfeldolgozást. A termelőknek jól alakult a 2023-as év, amelyben csökkenő takarmányárak, megnyugvó energiapiac - igaz, növekvő bérek - mellett a sokáig viszonylag magas szinten maradó felvásárlási árak jó helyzetet teremtettek. Ez utóbbi, vagyis a drága sertés már nem volt jó hír a feldolgozóknak, amelyek ráadásul nehezen, vagy sehogy sem tudták megnövekedő költségeiket érvényesíteni az átadási árakban, hiszen a drágulás miatt a fogyasztók lényegesen kevesebbet vásároltak. Az élelmiszeripart ráadásul jelentős nehézségek is sújtják, mint például a csomagolóanyagok után fizetendő költségek az új EPR-rendelet értelmében, amely sokmilliárdos kiadást jelent az ágazatnak. A húsipar számára ezért minden bizonnyal nagyon nehéz év volt a 2023-as, pontos adatokat majd a mérlegbeszámolók ismeretében tudunk mondani, de várható, hogy sok szereplő komoly veszteségeket szenvedett el tavaly. Idén a sertésárak csökkennek, vagyis a termelők eddigi előnye csökken, de nem szűnik meg. A továbbra is olcsó takarmány miatt várhatóan nekik 2024 is jól alakulhat. A húsipar a sertésár-csökkenéssel lélegzethez jut, de amíg a vásárlóerő nem éled fel és nem vesznek a fogyasztók több terméket (esetleg magasabb áron), addig érdemi előrelépésre nem lehet számítani. Ebben a reálbérek alakulása lesz döntő

- mondta az Agrárszektor főszerkesztője.

2024. február 25. (vasárnap), 06:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56
Hirdetés

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 12:47

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Megdöbbentő hír rázta meg a közvéleményt: életét vesztette az egyik fiatal rendőr, akit a 8-as főúton ütöttek el...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Hirdetés
Hirdetés