Most jött a hír Ferenc pápáról

Hirdetés
Most jött a hír Ferenc pápáról
Hirdetés

Ha túl fáradt lesz ahhoz, hogy ellássa a feladatait, lemond egyházfői szerepéről I. Ferenc pápa.

 

A szentatya ezt az olasz-svájci RSI-nek adott interjúban mondta. /Bejelentése azért keltett feltűnést, mert az utóbbi hetekben többször utalt nyugdíjba vonulására\./
Hirdetés

 Öreg vagyok. A szervezetem egyre kevésbé ellenálló, a térdproblémám komoly fizikai megpróbáltatás volt, még akkor is, ha a gyógyulásom most már jól halad – mondta a 86 éves egyházfő.

Hirdetés

– Ha annyira fáradt leszek, hogy az a tisztánlátásomat akadályozza, akkor kész leszek nyugdíjba vonulni – válaszolta arra kérdésre, mi vezethet a lemondásához.

Korábban azt állította, hogy arra az esetre, ha megromlana az egészsége, aláírt egy lemondólevelet, és átadta Bertone bíborosnak. Olasz lapok megjegyzik, aligha véletlen, hogy Ferenc pápa januárban prédiká­ciót tartott „a megfelelő időben való félreállás erényéről”.

– Jó, ha mi is ápoljuk, mint Keresztelő Szent János, azt az erényt, hogy a megfelelő pillanatban félreállunk, tanúságot téve arról, hogy az élet viszonyítási pontja Jézus.

2023. március 12. (vasárnap), 19:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Most jelentette be a Vatikán a lesújtó hírt Ferenc pápáról

? Most jött a szomorú hír: a Svájci Gárda már Ferenc pápa temetését próbálja – 9 napos nemzeti gyász követi...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. május 07. (szerda), 11:26
Hirdetés

Meghalt Rádi Péter

Meghalt Rádi Péter

Elhunyt Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság korábbi elnöke Mély megrendüléssel tudatta a Nemzeti Választási...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 07. (szerda), 04:55

Brutális autóbaleset!Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan fájdalom...

Brutális autóbaleset!Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan fájdalom...

Most érkezett a hír a tegnapi brutális balesetről: Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 18:22

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Rettenetes hírrel indul a nap: Elhunyt Dusicza Ferenc, az RTL egykori ismert szerkesztője és lelkésze?️ Gyászol a tévés...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 12:14

Meghalt a magyar énekesnő kocsija alá esett érettségiző: nem tudták megmenteni a kórházban

Meghalt a magyar énekesnő kocsija alá esett érettségiző: nem tudták megmenteni a kórházban

Összeomlott a magyarnóta-énekes: meghalt egy fiú az autója alatt Tragédia árnyékolta be Márkus Ica életét: egy motoros...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 04:58

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Fájó veszteség: Elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus, író és tanító lélekMély megrendüléssel értesült az ország...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 20:29

A kutya megállítja a sofőrt… és MEGKÉRI, hogy kövesse! Amit ezután látott, arra azonnal hívta a rendőrséget!

A kutya megállítja a sofőrt… és MEGKÉRI, hogy kövesse! Amit ezután látott, arra azonnal hívta a rendőrséget!

  A végtelen, kietlen pusztaság közepén Gábor legkevésbé arra számított, hogy háziállattal találkozik. Az útszéli poros...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 19:27

Egy 80 éves idős asszony kizuhant a hatodik emeletről, felkelt, mintha mi sem történt volna, és… visszament a lakásába! Videó:

Egy 80 éves idős asszony kizuhant a hatodik emeletről, felkelt, mintha mi sem történt volna, és… visszament a lakásába! Videó:

Kizuhant a hatodikról, felállt, visszasétált: az év legmegdöbbentőbb túlélője egy 80 éves asszonyOrvosi csoda vagy...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 18:50

Fájó szívvel közöljük...meghalt a TV Paprika híres séfje.

Fájó szívvel közöljük...meghalt a TV Paprika híres séfje.

Fájó szívvel közöljük: Elhunyt a TV Paprika híres séfje, Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy életének 42. évében...

Hirdetés
Hirdetés