Most jött a hír !Gyászol Orbán Viktor: Nagyon megviselte az újabb szörnyű tragédia

Hirdetés
Most jött a hír !Gyászol Orbán Viktor: Nagyon megviselte az újabb szörnyű tragédia
Hirdetés

88 éves korában meghalt Tellér Gyula szociológus, miniszterelnöki megbízott, Orbán Viktor tanácsadója – írta Facebook-oldalán Balog Zoltán egykori miniszter, református püspök.

/Tellér Gyula tagja volt a rendszerváltás parlamentjének, az 1990\-es országgyűlési választáson az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot\./

Hirdetés
Az 1994-es országgyűlési választáson már indult, és még ugyanebben az évben kilépett az SZDSZ-ből. 1995-ben a Magyar Polgári Demokraták Társaságának volt az egyik alapítója, illetve 1996-ban a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja lett.
Hirdetés
1996 és 1998 között az MTV Közalapítvány kuratóriumának Fidesz által delegált elnökségi tagja volt – írja a Magyar Nemzet.

Az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályának volt a vezetője. 1999-ben a XX. Század Intézet tudományos igazgatójává nevezték ki. 2000 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktatott. A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP országos listájáról szerzett mandátumot.

Hirdetés
2010 óta Orbán Viktor tanácsadója volt.

Orbán Viktor ezzel a bejegyzéssel búcsúzott Tellér Gyulától a közösségi oldalán: „Elment a mesterünk és a barátunk. Két dolgot hagyott örökül: legyetek bátrak és hűségesek! Úgy legyen. Isten veled, Gyula bátyám!”

Ha nem kapunk támogatásokat, nem tudunk működni

2023. május 25. (csütörtök), 23:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 14:20
Hirdetés

Kedves barátaim, ismerőseim! Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?

Tragédia: Autóban találták meg az édesanyát és ikergyermekeitKedves mindenki, kedves ismerősök…Mély fájdalommal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 13:17

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

 ? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. augusztus 18., 14:48Hétfő délután több jelentős...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:53

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

Hárommilliós ajándék a nyugdíjasoknak: állami támogatás jár lakásfelújításra!Újabb kört nyitott a kormány a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:04

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

? Új gyógyhely született Magyarországon! – Demjén, a csodák völgye, ahol a betegségek elolvadnak, mint a hó a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 06:31

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Mély megrendüléssel búcsúznak Dr. Spitzmüller Zsolttól az egri egyetemen Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 05:26

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Halálos baleset miatt akadozik a balatoni vonatközlekedés – több járat is kimaradhatVasárnap hajnalban tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 19:24

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Balesetek, torlódások és lezárások az utakon – komoly fennakadások vasárnap este! ??2025. augusztus 17.,...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 18:41

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

? Balatoni nyaralás: Egy négyfős családnak idén akár az egymillió forintot is elérheti a pihenés! A magyar tenger már...

Hirdetés
Hirdetés