Most kaptuk a hírt Soltész Rezsőről

Hirdetés
Most kaptuk a hírt Soltész Rezsőről
Hirdetés

 Soltész Rezsőről kiderült, hogy súlyos szívbetegséggel küzd. /Az énekest 2020\-ban diagnosztizálták, de szerencséjére hamar elkezdték a megfelelő kezelést, így szinten tudja tartani az állapotát és visszatérhetett a színpadra\./

Hirdetés
Most elárulta, hogy három évvel később hogyan érzi magát és mit tesz azért, hogy állapotát szinten tudja tartani.

2020-ban kényszerpihenőre kényszerült betegsége miatt Soltész Rezső, aki utána rádöbbent, hogy változtatnia kell az életvitelén. Azóta mondhatni, új életet kezdett és sokkal jobban odafigyel arra, hogy mit eszik, mennnyit mozog és persze arra is, hogy ne hajszolja túl magát.

Hirdetés

Egyre nehezebb a koromról beszélni, mert bizony ez a 78 már egy olyan szám, amit sokan meg sem élnek.Ugyanakkor hálás is vagyok azért, mert jól érzem magam a bőrömben, aktív életet folytatok, és a családom, valamint a közönségem mindig temérdek szeretettel áraszt el. Minden reggel örülök annak, hogy felébredek és végezhetem a feladataimat" - mondta az énekes, aki barátaival ünnepelte a nagy napot, akikkel Szlovéniába utazott, de vonattal, mert már öt éve nem vezet.

Hirdetés
Soltész elmondása szerint sokkal nyugodtabb, ha taxival vagy sofőrrel közlekedik, ugyanis már nagyon kimerítette a vezetés közbeni koncentráció.

A zenész elárulta, hogy a színpadot és az éneklést nem adja fel és a mai napig vannak újabb tervei a jövőre nézve. 

Már egy korábbi dalomban is megénekeltem, hogy 120 évig szeretnék élni. Nyilván tudom, hogy erre nincs igazán esély, de a nyolcvanat még jó lenne megünnepelni a szeretteimmel és a rajongóimmal.Úgy érzem, van rá esély, mert olyan szerencsés vagyok, hogy a három évvel ezelőtti szívbetegségemből is ki tudtam lábalni.

Hirdetés
Rendszeresen szedem a gyógyszereimet, járok kontrollra és az életmódomon is változtattam. Egészségesen étkezem, beépítettem az életembe a mozgást, figyelek arra, hogy ne hajtsam túl magam és tudjak pihenni, valamint már egyáltalán nem fogyasztok alkoholt. Ha bármilyen köszöntés van, udvariasságból koccintok, de nem iszok belőle, és egyáltalán nem is hiányzik" - mondta a Blikknek Soltész Rezső.

2023. április 22. (szombat), 08:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:53
Hirdetés

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

Hárommilliós ajándék a nyugdíjasoknak: állami támogatás jár lakásfelújításra!Újabb kört nyitott a kormány a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:04

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

? Új gyógyhely született Magyarországon! – Demjén, a csodák völgye, ahol a betegségek elolvadnak, mint a hó a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 06:31

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Mély megrendüléssel búcsúznak Dr. Spitzmüller Zsolttól az egri egyetemen Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 05:26

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Halálos baleset miatt akadozik a balatoni vonatközlekedés – több járat is kimaradhatVasárnap hajnalban tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 19:24

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Balesetek, torlódások és lezárások az utakon – komoly fennakadások vasárnap este! ??2025. augusztus 17.,...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 18:41

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

? Balatoni nyaralás: Egy négyfős családnak idén akár az egymillió forintot is elérheti a pihenés! A magyar tenger már...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 16:18

? Változnak a KRESZ szabályai: Matricával kell jelezni, ha idős sofőr ül a volánnál!

? Változnak a KRESZ szabályai: Matricával kell jelezni, ha idős sofőr ül a volánnál!

? Változnak a KRESZ szabályai: Matricával kell jelezni, ha idős sofőr ül a volánnál! Nehéz lesz megszokni…Bár az új...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 14:52

Megtalálták a szombaton eltűnt Zsoltit . HOLTTESTÉT MA TALÁLTÁK MEG !Nyugodjon békében . Cikk a hozzászólásoknál >>>

Megtalálták a szombaton eltűnt Zsoltit . HOLTTESTÉT MA TALÁLTÁK MEG !Nyugodjon békében . Cikk a hozzászólásoknál >>>

Meghalt Spitzmüller Zsolt – tragédia a Cserépi Trapp futóverseny utánSzomorú hírt erősített meg vasárnap a rendőrség:...

Hirdetés
Hirdetés