MTI bejelentés : Hosszú, súlyos betegség után elhunyt egy sokak által ismert és szeretett magyar!
Hirdetés
Hirdetés
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Vadász Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) társelnöke, a BKIK egykori nemzetközi alelnöke.
/Az MGYOSZ közleménye szerint Vadász Péter egyike volt azoknak a hazai vállalkozóknak, akik tevékeny részt vállaltak a magyar gazdaság és közélet modernizálásában\./
Hirdetés
Kiemelkedő szerepet játszott az MGYOSZ 1990-es újjáalakításában, hozzájárult a szervezet európai mintájú működésének irányításához, a szövetség hazai és nemzetközi elismertségének megalapozásához és megerősítéséhez.
Hirdetés
Számos hazai és nemzetközi fórumon képviselte a magyar gazdaság érdekeit, nevéhez fűződik az MGYOSZ-nak az európai uniós gyáriparos szervezetben, a BusinessEurope-ban szerzett tagsága, és az MGYOSZ brüsszeli képviseletének létrehozása. Két cikluson keresztül volt magyar delegáltja az Európai Bizottság mellett működő Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak.
Pályája során egyebek mellett betöltötte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara uniós ügyekért felelős alelnöki, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi alelnöki tisztét is.
Hirdetés
Vadász Pétert az MGYOSZ saját halottjának tekinti.
(Forrás: MTI
2019. október 06. (vasárnap), 15:57
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gáspár Győző lányai levetkőztek – kész bombázó mindkettőNem lehet szó nélkül elmenni amellett, ami az utóbbi napokban...
Mindenegyben blog 2025. december 27. (szombat), 07:50
? Ők voltak az a két fiatal, akik ártatlanul életüket veszítették a Beszterce-Naszód megyei balesetben karácsony másnapján. A harmadik sérült továbbra is az életéért küzd. ? A cikk a hozzászólásoknál.
Egy országot megrázó tragédiaKoós Boglárka halálhíre ősszel sokkolta a közvéleményt, különösen a színházi világot,...
Mindenegyben blog 2025. december 26. (péntek), 16:22
DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?