Egy szír migráns szerint addig kell lépni, amíg nem késő.
/A francia elnök, Francois Hollande új könyvében egyebek közt arról is írt, hogy a dolgok állása szerint előbb\-utóbb egy burkát viselő muszlim nő lesz Franciaország új szimbóluma\./
Hirdetés
Ám ezzel nemcsak a franciák nem értenek egyet, hanem egy szír migráns sem.
Aras Bacho az osztrák OE24-nek azt mondta, ő azokat támogatja, akik betiltanák a burka viselését Európában, mert a ruhadarabnak igazából semmi köze az iszlám valláshoz, ellenben a nők elnyomásának a jelképe lett.
Hirdetés
“Nem burkinit, hanem bikinit kell hordani a strandokon, mert itt, Európában ez a szokás” – mondta.
Érthető, hogy a nyugati emberekben félelmet kelt a burka, hiszen nem tudni, ki rejtőzik mögötte. Egy férfi, egy nő, esetleg egy terrorista, aki éppen öngyilkos merényletre készül? – tette hozzá Bacho.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.