Na végre! Sikerült találni egy teljesen ismeretlen fideszest, aki el mer indulni Márki-Zay ellen

Hirdetés
Na végre! Sikerült találni egy teljesen ismeretlen fideszest, aki el mer indulni Márki-Zay ellen
Hirdetés

Lezárult a polgármester-jelölti kaszting a hódmezővárhelyi Fideszben. /Egy az országos nyilvánosság számára teljesen ismeretlen fideszes, Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs\-Szatmár\-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát\-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa vállalta, hogy Hódmezővásárhelyen elindul a polgármesteri székéért Márki\-Zay Péterrel szemben\./

Hirdetés

Nagyon nehéz szülésen van túl a Fidesz Hódmezővásárhelyen, hogy megtalálják Márki-Zay Péter fideszes kihívóját az őszi önkormányzati választásokra. A helyi Fidesz korábban inkább Lázár Jánost akarta indítani Márki-Zay Péter ellen, de ő ezt hosszú gondolkodás után nem vállalta, mert „nem tudná egyesíteni a várost”.

Grezsa, aki egyébként vásárhelyen egyéni képviselő (most meg ne kérdezd, hogy akkor miért 3 megyével arrébb felelős a fejlesztésekért) a Promenádnak azzal indokolta az indulását, hogy „egyrészt megszólított a szülőföld, másrészt úgy látom, a város rossz irányba halad.

Hirdetés

Akkor már csak mi nem értjük, hogy mit csinált az elmúlt években a vásárhelyi képviselőként Gerzsa, ha most szólította meg a szülőföldje… de mindenesetre most úgy érzi, az októberi választás fő kérdése, lesz-e olyan polgármesterjelölt, aki képes a sebeket begyógyítani, és képes békét teremteni, mely minden város fejlesztésének, fejlődésének alapja”

Hódmezővásárhely volt a megyei jogú városok közül a rendszerváltás után az egyik legerősebb fideszes fellegvár. A kormánypárt ritkán kapott 60 százalék alatt a városban.

Hirdetés
Ám 2018 tavaszán összeomlott a támogatottságuk és a város az ellenzéki Marki-Zay Péter független polgármester-jelöltet választotta meg.

Azóta a Fidesz folyamatos lejárató kampánnyal él a városvezető ellen és a teljes zavar jeleit produkálja, a propaganda média nem fog beszámolni arról, hogyan omlik össze a Fidesz egy városban, ha elveszíti az önkormányzati választást, ezért oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa miért fontos az őszi voksolás.

Hirdetés

Forrás: hirhugo.hu

2019. július 09. (kedd), 11:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53
Hirdetés

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Hirdetés
Hirdetés