Nagy a baj !Galambos Erzsi az utolsó karácsonyára készül a legendás színésznő

Hirdetés
Nagy a baj !Galambos Erzsi az utolsó karácsonyára készül a legendás színésznő
Hirdetés

Galambos Erzsi súlyos betegsége miatt megvált patinás budai lakásától. A színésznőt már az a gondolat foglalkoztatja, vajon jövőre is együtt karácsonyozhat-e szeretteivel.

/Galambos Erzsi, a József Attila Színház művésznője olyan súlyos egészségi problémával küzd, ami miatt le kellett mondania otthonáról\./

Hirdetés

„Sajnos, el kellett költöznöm a gyönyörű, Tigris utcai lakásomból, ami nagyon megviselt. Muszáj volt eljönnöm, mert két gond is akadt a szívemmel: nem bírtam a lépcsőzést és a sok gyaloglást” – szomorkodott a sztár a Ripostnak.

„A szívem kétszer is rendetlenkedett, én pedig nem szerettem volna többet kísérletezni, nem kockáztatom az életem” – mondta a Kossuth-díjas művésznő, aki nemrég költözött be az új lakásába, így dobozokban áll az élete.

„Most is éppen ládák tetején ülök. Még az új sütőt sem tudom kezelni. Valószínűleg idén nem én készítem majd a karácsonyi menüt” – magyarázta Galambos, aki az ajándékok miatt nyugodt lehet, hiszen azokat már beszerezte.

Hirdetés
Már hónapokkal ezelőtt megvettem az ajándékokat, nem volt nehéz dolgom. Az unokám imádja a legót, a lányommal pedig majd elmegyek vásárolni, és kap valami szépet” – fejtette ki a művésznő, aki úgy érzi, már megkapta a saját karácsonyi ajándékát. „December 5-én volt a születésnapom, 86 éves lettem, és elutaztunk együtt három napra egy csodálatos szállodába, Kecskemétre.
Hirdetés
Nekem ez volt a karácsonyi ajándékom is” – mesélte Galambos, aki attól fél, jövőre már nem adatik meg neki a karácsony ünnepe.

2017. december 19. (kedd), 18:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 19:47
Hirdetés

Magyar Péter nem lassít! Ő az újabb magas rangú ember, akit azonnali lemondásra szólított fel

Magyar Péter nem lassít! Ő az újabb magas rangú ember, akit azonnali lemondásra szólított fel

Magyar Péter újabb vezető távozását követeliÚjabb kemény hangvételű bejegyzést tett közzé Magyar Péter. Az ellenzéki...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 19:21

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert

Lemondásra szólították fel Magyar PétertSúlyos kritika érkezett Magyar Péter kijelentései utánMagyar Péter hétfői...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 18:11

ELJÁRÁST INDÍTOTT A NAV VÉGREHAJTÁS ALÁ VONTÁK BALÁSY GYULA KOMMUNIKÁCIÓS CÉGEIT

ELJÁRÁST INDÍTOTT A NAV VÉGREHAJTÁS ALÁ VONTÁK BALÁSY GYULA KOMMUNIKÁCIÓS CÉGEIT

A NAV végrehajtást indított a két cég ellenVégrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a New Land Media...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 17:37

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkát

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkát

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkátKatonai tiszteletadással...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 16:33

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lépAzonnali moratórium jöhet a védett erdők...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 15:13

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miattVizsgálódik az új kormányAz új kormány...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 14:44

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó búvártragédia történt a Maldív-szigetekenÖt olasz turista vesztette életét a Maldív-szigeteken, miután egy víz...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 13:43

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol  Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!Gyászol...

Hirdetés
Hirdetés