Nagy bajban Magyarország! Új útvonalakon érkeznek a kontinensfoglalók!

Hirdetés
Nagy bajban Magyarország! Új útvonalakon érkeznek a kontinensfoglalók!
Hirdetés

Kedden lépett érvénybe a jogi határzár Magyarországon.

Nagyjából 80 ezer bevándorló és menekült lehet most a Balkánon, közülük durván 8-9 ezren Szerbiában ragadtak.

/Most már a döntő többségük úgy gondolja, hogy Magyarország felé kár próbálkozni\./

Hirdetés
Az embercsempészek is inkább alternatív útvonalakat kínálnak. Hiszen egy reménytelennek tűnő magyar útért már nem fizet nekik senki 1-2000 eurót.

Az elmúlt napok tapasztalataiból már látszik, hogy egyre több embert visznek Románia felé a csempészek.

Hirdetés
Egy nap alatt, több csoportban, több mint 50 embert fogtak például a szerb-román határnál, nagyjából Belgrád és Temesvár között félúton. Románia nem akarja fogadni őket, ezért próbál mindenkit visszatoloncolni Szerbiába.

Továbbra is sokan mennek Horvátország felé. Ott kerítés nincs, de a horvát határt is szigorúan őrzik.

Most már vannak Belgrádban olyanok, akik Montenegró felé próbálkoznának, és onnan talán hajóval Olaszországba.

Hirdetés

Új jelenség, hogy az utóbbi napokban több szír család elhagyta a szerbiai táborokat, és elindult vissza, Macedónia felé, onnan pedig Görögországba. Abban reménykednek, hogy onnan átveszi majd őket valamelyik uniós tagállam a kvótarendszer alapján.

Az M1 stábja csütörtökön is járt Belgrádban. A menedékkérők egyelőre tanácstalannak tűnnek. Abban egyetértenek, hogy Magyarország felé kár próbálkozni.

forrás: hirado.

Hirdetés
hu

2017. március 31. (péntek), 18:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 12:07
Hirdetés

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság! Ezért verték meg Schobert Norbit!Leütötték Norbit, saját étterme előtt érte a támadásSokan nem...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 11:17

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szomorú igazság: ebbe halt bele Hegedüs ZsuzsaNégy év távlatából is fájó emlék maradt a halála2022. december...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 09:48

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében Magyar Péter újabb erős politikai üzenetet küldött Sulyok Tamás...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:52

Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útja

Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útja

Itt a vége? Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útjaA focivébé lehet az...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:49

Korda György fájdalmas vallomása: három unokája van, de nem ismeri őket

Korda György fájdalmas vallomása: három unokája van, de nem ismeri őket

Korda György fájdalmas vallomása: három unokája van, de nem ismeri őketVannak életek, amelyeket kívülről csupa fény...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:48

Az Európai Ügyészség megszólalt az Orbán Viktort érintő esetleges vádemelés kérdésében

Az Európai Ügyészség megszólalt az Orbán Viktort érintő esetleges vádemelés kérdésében

Óriási hír: az Európai Ügyészség megszólalt az Orbán Viktor elleni esetleges eljárás kérdésébenÚjabb nagy politikai és...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:45

Hadházy Ákos: Orbán Viktor őrizetbevétele nem megúszható

Hadházy Ákos: Orbán Viktor őrizetbevétele nem megúszható

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: szerinte ez fontos mérföldkő lenneHadházy Ákos szerint a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:24

Végül kiderült, ki miatt válik Pápai Joci!

Végül kiderült, ki miatt válik Pápai Joci!

Végül kiderült, ki miatt válik Pápai Joci! Váratlan jelenet a Zsákbamacska forgatásánKiderült, miért válik Pápai Joci –...

Hirdetés
Hirdetés