Nagy bajban van Jolly? Most jött a döbbenetes hírt Jollyról

Hirdetés
Nagy bajban van Jolly? Most jött a döbbenetes hírt Jollyról
Hirdetés

Jolly lenne az új gyorshajtó celeb?Jolly lenne az új gyorshajtó celeb? /A mulatós sztár és szerelme, Szuperák Barbara szombat éjjel hazafele tartottak az osztrák autópályán a fellépéseik után, amiről Jolly hírt adott a közösségi oldalán is\./

Hirdetés

Tarcsi Zoltánnak azonban sikerült lefotóznia a gyorshajtását, ugyanis a műszerfalon jól látható, ahogy 177-tel hajt - szúrta ki a Bors.

Mint ismert, korábban G.w.M és L.L. Junor száguldozása kavart nagy port, ami után a rendőrség eljárást indított.

a fotón jól látszik, hogy az autó éppen 177 km/h-val száguld az autópályán.

Hirdetés

A kilométerórán jól látszik, hogy épp 177 km/h-val száguldanak (Fotó: Instagram)

Nem lesz rendőrségi ügy.

Az hogy Jolly kiposztolta a szabálytalanságot, még nem jelenti azt, hogy a rendőrség feljelentést tesz ellene. Ez ugyanis nem működik automatikusan. Elég nagy esély van rá, hogy ebből az esetből most nem lesz semmi… Ezek után pedig csak remélni lehet, hogy az énekes visszavesz a tempóból, legalábbis ha kocsival közlekedik.

2024. március 12. (kedd), 15:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 12:47
Hirdetés

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Meghalt Zalavári Bálint Zsolt

Megdöbbentő hír rázta meg a közvéleményt: életét vesztette az egyik fiatal rendőr, akit a 8-as főúton ütöttek el...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 08:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan és megrendítő hír rázta meg a magyar kézilabda világát: életének 68. évében elhunyt Horváth Tibor, a HORT SE...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:33

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet: Evelint nagyon megviselik a netes támadásokGáspár Bea őszintén beszélt arról, mennyire...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:16

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! Rubint Réka könnyeivel küszködve ült a nézőtéren A...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 06:27

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenMegrendítő tragédia rázta meg az ír...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 21:22

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök)

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

A közönség soraiban potyogtak a könnyek, amikor vasárnap délután váratlanul félbeszakadt a Turay Ida Színház előadása:...

Hirdetés
Hirdetés