Nagybajban van a buszsofőr, aki tegnap árokba ment az M1-esen. EZZEL vádolják!

Hirdetés
Nagybajban van a buszsofőr, aki tegnap árokba ment az M1-esen. EZZEL vádolják!
Hirdetés

A kórházba vitt utasok nincsenek életveszélyben./Árokba hajtott egy busz az M1\-es autópályán Lébény térségében szombat este, a buszon minden utas megsérült, de a győri és a mosonmagyaróvári kórház tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyben\./

Hirdetés
A rendőrség az ügyben tömegszerencsétlenség okozása miatt indított büntetőeljárást– tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.A baleset az autópálya 140-es kilométerénél, a főváros felé vezető oldalon történt. A buszon tizenöten ültek, a sofőr nem sérült meg.
Hirdetés
A tizennégy utast kórházba vitték, közülük hat embert Mosonmagyaróvárra, nyolcat pedig Győrbe.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója elmondta, hogy négy könnyű és négy súlyos sérültet vittek be éjszaka, életveszélyes állapotban senki sincs. A könnyű sérülteket megfigyelésre tartották bent, állapotuktól függően őket még vasárnap hazaengedhetik. A négy súlyos sérült főként végtagsérüléseket, combcsont- vagy felkarcsonttörést, illetve roncsolt kézsérülést szenvedett.

Hirdetés
Volt, akit már éjszaka megműtöttek.Bertalan István, a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa azt közölte, hogy a hozzájuk bevitt hat sérült közül sem volt senki életveszélyben. Három ember még éjszaka, kettő pedig a reggeli vizsgálatok után hazamehetett. Egy embernek eltörött a kulcscsontja, őt megműtötték.

Forrás: www.otpercpiheno.hu

2018. szeptember 09. (vasárnap), 15:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 19:26
Hirdetés

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakáról

 Kitálalt Zámbó Jimmy testőre – évtizedes titok a végzetes éjszakárólTöbb mint két évtizeddel a tragédia után ismét...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 17:20

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Jöhet a 15. havi nyugdíj?

Szenzáció a közéletben: jöhet a 15. havi nyugdíj?Az elmúlt napokban egyre hangosabb lett a közbeszéd attól a...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 16:34

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ?

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ?

?️ Családi közlemény: elhunyt a Nerdek bosszúja és a Lizzie McGuire sztárja, 71 éves volt Robert Carradine Hollywood...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 14:44

Gulyás Gergely újabb, még nagyobb nyugdíjemelést jelentett be! ?

Gulyás Gergely újabb, még nagyobb nyugdíjemelést jelentett be! ?

Gulyás Gergely: A kormány túlteljesítette a nyugdíjak értékállóságára tett ígéretét (VIDEÓ) A kormány nemcsak...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 14:15

Orbán Viktor aláírta: Ingyen adja a nyugdíjasoknak a kormány Március közepéig!

Orbán Viktor aláírta: Ingyen adja a nyugdíjasoknak a kormány Március közepéig!

Magyar Közlöny: Megjelent a rendelet – a kormány döntött, ingyen adják a tűzifát a rendkívüli téli időjárás...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 09:34

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben? – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója után

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben? – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója után

Átverték a nézőket a A Nagy Duett-ben! – Felrobbant a net Péter Srámek és Gáspár Bea produkciója utánVasárnap este...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 08:47

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!

Dupla pénz érkezik a családoknak – Megemelték a családi adókedvezményt, mutatjuk a pontos összegeket!Fontos bejelentés...

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 08:32

?Sorsfordító 2026! A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!

?Sorsfordító 2026! A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!

Sorsfordító 2026! ? A Karma most dönt: Ez a 6 jegy hatalmas fordulatra számíthat!KOS – 2026 KARMA HOROSZKÓPA sors idén...

Hirdetés
Hirdetés