Nagymamám elárulta a jó kocsonya titkát , Ettől olyan igazán finom!

A jó kocsonya alapja a disznóhús, pofával, fülével-farkával, körmével, cupákosan. S ez ugyebár elég távol esik a korszerű reformkonyhától, még akkor is, ha ott a hozzávalók között egy darab szép, sovány karaj. Azért megsúgjuk, ha jól készítik el, még fogyókúrázókkal is beetethető egy adag, ugyanis a (természetes) zselatin megemésztéséhez több energia szükséges, mint amennyit tartalmaz. Azért persze ne alapozzunk rá egy súlycsökkentő menetelést.

Tudják, azokból a bizonyos egészséges (esszenciális) zsírsavakból azért megbukna, még ha négy lába van is.

A hozzávalók mennyisége tetszőleges. Készülhet csak – nem füstölt – csülökből kioperált csontból és a csülökbőrből (ez épp két tányérra való naturális adagra futja, minimál háztartásban, de a csülökhúsból meg összeüthetünk egy kis, szintén nem reformos pörköltet), ám ha meg akarjuk adni a módját, megyünk a henteshez és szép komótosan összeválogatjuk a belevalót. Az előre fóliázott, mélyhűtött egységcsomagot (zacskóba dermedt zsákbamacskát) nem ajánlanánk jó szívvel, végszükség esetén persze használhatjuk. Még az is előfordulhat, hogy szerencsés kézzel nyúlunk a szupermarket fagyasztó pultjába.

Akkor mindenesetre vegyünk egy lottót is. Most viszont nagy könyves, előírásos kocsonyát készítenünk.

Az alább felsoroltak közül kötelező a bőrös-csontos összetevők 70 százalékos aránya, ettől eltekintve variálhatunk, és a maradék 30 százalékot akár színhús is képezheti. De ennek – őszintén szólva – semmi értelme, mert a színtiszta pofahúsnál nincs finomabb a kocsonyában. Egy darab füstölt hús, leginkább füstölt nyelv is dukál bele, bár e nélkül is lehet készíteni. Ha a drága nyelvet ki akarjuk spórolni, de a füstös stichet nem, akkor legalább egy darabka füstölt szalonna bőrét tegyük bele a kocsonyánkba. Malacfarokra külön vadászni kell, talán benyúl a hentes a pult alá, ha megígérjük, hogy viszünk egy kis kóstolót a kész kocsonyából.

Na, most lassan neki kellene állni a főzésnek. Előtte még jó, ha tudjuk, hogy többféle kocsonya iskola is van, a szerint például hogy teszünk-e s mennyi leveszöldséget a főzőlébe, vagy benne a fokhagymát fokhagymával fűszerezzük-e. Egy biztos: a jó kocsonyának nem lehet húsleves íze, bár a két étel elkészítési módja sok közös vonást tartalmaz. Mi most a zöldségtelen alapkocsonyára mozdulunk. Aki nem hisz nekünk, vagy egyszerűen más az ízlése, tegye bele a maga zöldségét, de csak módjával. Ha a végén nem érzik ki belőle a répa, a zeller vagy a gyökér íze, akkor jó is lehet.

Hozzávalók

Minden liter vízhez: fél vöröshagyma héjastul, 3 gerezd fokhagyma, 5-6 szem bors, 5-6 szem koriander, 1 teáskanál só, egy körömnyi babér, egy csipet pirospaprika.

• 1 sertésfej (felet is lehet kapni, azzal is megelégedhetünk)
• 1 kisebb füstölt sertésnyelv (csóróbb időkben szalonnabőr)
• 1-2 malac- vagy sertésköröm
• 1 kisebb csülök (ha olcsóbban akarjuk megúszni, elhagyhatjuk)
• 1 malacfarok
• 1-2 szárított csöves paprika

A megmosott húsokat és az összes hozzávalót egy fazékba tesszük. Felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi, és sem a disznó orra, sem a füle nem kandikál ki, hanem szelíden úszik a felszín alatt.  A lassú főzés éppúgy alapeleme a kocsonyának, mint a húslevesnek. Soha ne lobogjon, szinte csak gyöngyözzön, de azt sokáig. A jó hír az, hogy nem lehet szétfőzni, mert akár 3-4-5 órát is elvan a lassú tűzön, és mi ez alatt bármi mást csinálhatunk. Például olvasgathatjuk a klasszikusokat, kifejezetten ajánljuk kocsonyafőzéshez Váncsa István gasztrokulturális írásait.

Már csak azért is, mert vele valljuk, hogy ami a fazékban éppen fő:” a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája; a kocsonyában a disznó platóni ideáját ragadjuk meg”.

Amire a csontról lefoszlik minden, addigra a kollagén is kifő belőle, a zsír pedig a tetejére gyűlik. Ekkor a fazekat húzzuk félre és langyosodásig hagyjuk magára, majd válogassuk – szedjük ki belőle mindazt, amit szeretnénk a tányérokba tenni. Ennek a legjobb módja, ha a két szép kezünkkel tépkedjünk, rakosgatjuk, osztogatjuk az adagokat. Személyre szabott tálkákat is gyárthatunk, mert van, akit a bőrös daraboktól kiráz a hideg és csak a színhúst eszi meg, mások pedig direkt kipécézik a cupákot. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha különböző alakú vagy színű tányérba szedjük.

Ha már minden használhatót szétszortíroztunk, a levet kitesszük az ablakba. Addig hűtjük, míg a tetején megdermed a zsír és könnyedén, merőkanállal eltávolíthatjuk. Ekkor csak annyira langyosítjuk újra, hogy a levet bele tudjuk szűrni a tányérokba. Ha igazán alaposak vagyunk, a szűrőbe, szitába gézt is fektetünk, így biztosan kristálytiszta lesz. A dermedés ideje változó, ahogy a kocsonya állaga is. Ha túl sűrű lett, nem fog remegni, ami hátrány, de lényegesen könnyebb vágni és enni. Ha nem elég tömény, kristályosan törik, és lepereg a villáról, de ez már tényleg ízlés kérdése.

A kocsonya legautentikusabb kísérője az ecetes hagyma és a rumos tea. Utóbbi leírása biztosan nem szükséges, előbbit pedig végtelen egyszerű elkészíteni. Ha a húsokat feltettük főni, vegyünk néhány apró lilahagymát, vágjuk vékony karikákra és kevés ecetes-cukros-sós-borsos salátalével öntsük nyakon. Tegyük hűtőbe, és mire kész a kocsonya, a salátánk is beérik.

Tippek

Ha nincs elég helyünk a tányérokra, akkor egy nagy tálban is megdermeszthetjük. Így tortaként szeletelve tálaljuk. Kicsit rizikós, mert nagy mennyiségben nehezebben dermed. Egyébként akár leveses tálkákba, nagyobb csészékbe is adagolhatjuk a kocsonyát, s ha vendégeknek akarunk virítani a házi dizájnnal, szervírozáskor óvatosan-ügyesen kifordítjuk egy lapos tányérra, nagyon mutatós bír lenni.

Mi van akkor, ha egyáltalán nem akar megdermedni a kocsonyánk? Ennek két oka lehet: vagy nem tartottuk be a 70-30 százalékos szabályt, vagy túl sok vizet öntöttünk rá. Az orvoslásnak is két módja van. Vagy az egész levet visszaöntjük a lábosba és elfőzzük egy részét – így ugyanis besűrűsödik –, vagy zselatinlapokat olvasztunk és belekeverjük. Ez nem túl elegáns, de gyors megoldás.