Nagyon durva és hátborzongató, de megtörtént! Egyből azután, hogy Berki Krisztián üzent a halottlátón keresztül

Hirdetés
Nagyon durva és hátborzongató, de megtörtént! Egyből azután, hogy Berki Krisztián üzent a halottlátón keresztül
Hirdetés

Sokan hisznek abban, hogy halottaink üzennek, üzenhetnek nekünk. Ez felzaklató, de egyben megnyugtató is annak, aki itt maradt a gyászban. /Berki Krisztián tragikusan fiatalon bekövetkezett halála fölött még mindig értetlenül állnak az emberek, azért is, mert sok furcsaság történik azóta\./

Hirdetés

Megmagyarázhatatlan dolgok történtek péntek reggel a Life TV stúdiójában is. Kiss Kató léleklátó volt a vendég, aki állítása szerint kapcsolatba került az elhunyttal, és a stúdióban le is írta egy papírlapra Berki üzenetét Hajdú Péternek.

Hirdetés
Azt nem árulta el később sem, mi állt a levélben, csupán annyit mondott, hogy személyes sorok voltak, melyek Krisztián stílusában íródtak.

Már ez sem mindennepi és könnyen feldolgozható esemény, ám a java még csak akkor jött. "Amikor vége lett a Kiss Katóval folytatott beszélgetésnek, csörgött a menyasszonyom, Eszter telefonja. A stúdióból hívták Esztert, hiszen ő a műsor főszerkesztője. Közölték vele, hogy a vezérlőben minden monitor elszállt. Nem az történt, hogy elsötétült a kép, éppen ellenkezőleg.

Hirdetés
Mindegyik monitor fehér fényben úszott hosszú perceken át" – mesélte Borsnak Hajdú Péter, ahogy azt is, hogy a stúdióban tartózkodók mind hidegrázást kaptak az eseményektől.

2022. május 14. (szombat), 08:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 17:25
Hirdetés

Orbán Viktor kitűzte a z időpontot!Bejelentette a dátumot, amikor visszavennék a hatalmat

Orbán Viktor kitűzte a z időpontot!Bejelentette a dátumot, amikor visszavennék a hatalmat

Orbán Viktor kitűzte a dátumot: év végére teljes készenlétbe helyezné a Fideszt a hatalom visszaszerzéséhezOrbán Viktor...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 15:06

Pócs János nagyon alattomos dolgot tett a parlamentben, de egy kamera véletlenül felvette az egészet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Pócs János nagyon alattomos dolgot tett a parlamentben, de egy kamera véletlenül felvette az egészet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Pócs János miatt szigorítana Magyar Péter: váratlan alkohol- és drogtesztek jöhetnek a Parlamentben!Komoly változtatást...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 14:52

Drámai hír !Balesetet szenvedett Zsidró Tamást azonnal mentővel kórházba vitték

Drámai hír !Balesetet szenvedett Zsidró Tamást azonnal mentővel kórházba vitték

Drámai hír !Balesetet szenvedett Zsidró Tamást azonnal mentővel kórházba vitték Súlyos baleset érte Zsidró Tamást a...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 13:26

Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Meghalt a LEGENDÁS magyar zenész!

Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Meghalt a LEGENDÁS magyar zenész!

Elhunyt ifj. Telek Zoltán: a zenész és festőművész már nem vehette át Balassagyarmat díját59 éves korában, tragikus...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlanul elhunyt ifj. Telek Zoltán – már nem vehette át a neki ítélt városi díjatTragikus hirtelenséggel, 59 éves...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 12:32

Súlyos! Az oroszok nukleáris csapással fenyegetnek: Megérkezett a NATO-tagállam válasza

Súlyos! Az oroszok nukleáris csapással fenyegetnek: Megérkezett a NATO-tagállam válasza

Atomfegyverekkel fenyegetett az orosz nagykövetség: Litvánia megerősíti a kalinyingrádi határ védelmétLitvánia katonai...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 10:50

Padlóra küldték Matolcsy Györgyöt

Padlóra küldték Matolcsy Györgyöt

Elutasították Matolcsy György panaszát: nem sikerült megállítania az ellene folyó büntetőeljárást!Újabb kellemetlen...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 08:20

Kemény figyelmeztetés után újabb ígéret: Magyar Péter a rendvédelmi dolgozók béremeléséről beszélt

Kemény figyelmeztetés után újabb ígéret: Magyar Péter a rendvédelmi dolgozók béremeléséről beszélt

Kemény figyelmeztetés után újabb ígéret: Magyar Péter a rendvédelmi dolgozók béremeléséről beszéltMagyar Péter október...

Hirdetés
Hirdetés