Nagyon nagy a baj!Drámai hír érkezett! Ezt már ne…Putyin pár perce bejelentette az ÉV LEGROSSZABB hírét!>>> Ez bizony Téged is érint! >>>
Hirdetés
Hirdetés
Putyin beszédének központi eleme a nyugati jóléti államok ostorozása volt. Tulajdonképpen tudomást sem vett arról a tényről, hogy a háborút, amelyek miatt az államot büntetik, Oroszország indította. /Korábban is megírtuk, nem értünk egyet azzal a nyugati állásponttal, hogy az orosz narratívát teljesen ki kell zárnunk az európai médiatérből, tanulságos következtetéseket lehet ugyanis levonni, ha az ember olvas kicsit a sorok között\./
Hirdetés
Putyin beszéde, az alábbiakban olvasható figyelmeztetések és fenyegetések azt mutatják, Oroszországot bizony nagyon érzékenyen érintik a szankciók.
Hirdetés
Más kérdés, hogy az orosz elnöknek vélhetően igaza van abban, a teljes globális piacot visszaveti majd a rájuk kirótt szankcióscsomag.
A háború miatt példátlan gazdasági szankciókkal szembesülő Oroszország elnöke kijelentette,
(...) a nyugati jóléti állam mítosza, az úgy nevezett arany milliárd omladozik.
Putyin szerint azzal, hogy a Nyugat ennyire szigorú, a korábbiakban elképzelhetetlen szankciókkal és korlátozásokkal sújtotta Oroszországot, egy "korszak végét jelenti". A Kreml feje a következetesen beavatkozásként emlegetett háború kapcsán elmondta, az Oroszországra kimért büntetés azzal jár majd, hogy
Hirdetés
a Nyugat mind gazdasági, mind politikai értelemben elveszíti globális dominanciáját.
Putyin szerint az egész bolygónak kell majd megfizetnie a "nyugati ambíciók árát" és abbéli vágyukat, hogy megőrizzenek valamit eltűnő dominanciájukból. Az orosz elnök arról is beszélt, globális élelmiszerválság fenyeget azáltal, hogy a nyugati szankciók megnehezítik az orosz élelmiszerek importját.
Putyin kijelentette,
Ha a Nyugat azt hiszi, Oroszország majd visszalép, akkor nem értik Oroszországot.
A Reuters és a Guardian által is szemlézett nyilatkozatból kiderül, Putyin azzal vádolja a nyugati közösséget, hogy soha nem látott lejárató kampányt indítottak Oroszország ellen és nem csak az orosz vezetést, de "minden orosz családot" is a szankciók áldozatává tesznek.
Hirdetés
Az orosz elnök is megerősítette, hogy készek tárgyalni Ukrajna semleges státuszáról, ahogy azt is újfent elmondta, az ukrán offenzívával kapcsolatban
minden a terv szerint halad.
Azok a kísérletek, amelyek Moszkvát mint minden bajok okozóját ábrázolják, hazugságok - jelentette ki az orosz elnök, a nyugati kormány rövidlátását és elhibázott ambícióit emlegetve, majd hozzátette, Moszkva mindenképpen kitart saját pozíciója mellett és nem hagyja, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan "a hazugságok birodalmává" változtassák Oroszországot.
Hirdetés
Putyin vért és könnyeket ígért az oroszoknak, először ismerte el a háború következményeit.
Ukrajna amerikai harci drónokkal veheti a harcot az oroszok ellen, de Mariupol napjai így is meg vannak számlálva. Kijevnél megállították az orosz hadsereg előrenyomulását. A tenger felől jöhet a következő orosz támadás. Diplomáciai fronton is heves szócsata zajlik: Biden háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt, aki szerint ez megbocsáthatatlan. Vlagyimir Putyin először ismerte el azt, hogy a háború súlyos csapást mért az orosz gazdaságra, de fogadkozott: ő még keményebben csap le az árulókra.
Hirdetés
2022. március 17. (csütörtök), 09:15
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar