Nagyon sok iskolában leszerelik az analóg órákat, mert a mai gyerekek már nem tudják olvasni őket

Hirdetés
Nagyon sok iskolában leszerelik az analóg órákat, mert a mai gyerekek már nem tudják olvasni őket
Hirdetés
Egyre több iskolában szerelik le a hagyományos analóg órákat az Egyesült Királyságban.

A24. hu  információi szerint minderre azért kerül egyre több iskolában sor, mert a gyerekek egész egyszerűen már nem tudják leolvasni egy hagyományos óráról a pontos időt. Az Iskolai és Egyetemi Vezetők Társaságának (ASCL) titkára, Malcolm Trobe szerint a 18 évesnél fiatalabb diákok zömének komoly gondot okoz a kis- és nagymutatós változat értelmezése. /„Ahhoz vannak hozzászokva, hogy mindenhol digitálisan látják az időt\: a telefonon, a számítógépen, nem csoda tehát, hogy azt várják, hogy az időt mindenhol így fogják megjeleníteni\./

Hirdetés
” - vélekedik a szakember.
Hirdetés

A testület szerint tehát az analóg órák csak felesleges stresszt okoznak a diákok számára, és mivel a tanároknak is az a céljuk, hogy a gyerek nyugodtan végigülje az órát, több iskolában is úgy döntöttek, hogy leszerelik őket, ugyanis azok csak még több frusztrációt keltenek a diákokban.

A digitális kütyüknek azonban sajnálatos módon nem ez az egyetlen nem várt mellékhatásuk: „Sok kisdiák számára az is egyre nehezebb, hogy megtanulja a toll és a ceruza használatát. Tabletezés és mobilozás közben egyszerűen nem sajátítják el azokat a mozdulatokat, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy később rendesen használni tudják a ceruzát vagy a tollat.

Hirdetés
” - vélekednek az intézmény dolgozói, akik szerint a papírra történő írás évtizedeken belül teljesen eltűnhet az emberiség eszköztárából.

Balázsék véleménye: 

2019. május 14. (kedd), 15:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15
Hirdetés

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda)

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt ifj. Eötvös Gábor – elment a magyar cirkuszművészet legendás zenebohócaMegrendülten búcsúzik a magyar cirkuszi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:14

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Kétszer utalnak decemberben: ekkor érkezik az újabb családi pótlék Szokatlan, ám sok család számára kifejezetten...

Hirdetés
Hirdetés