Nagyon súlyos a helyzet – Csilla nagyon nagy bajban van!!! Ha ez bebizonyosodik Csillát börtön fenyegeti! >>>>

Hirdetés
Nagyon súlyos a helyzet – Csilla nagyon nagy bajban van!!! Ha ez bebizonyosodik Csillát börtön fenyegeti! >>>>
Hirdetés

Nagyon nagy baj van! Kőkemény, ami kiderült Csilláról és a balesetről…eddig erről SENKI nem tudhatott, de most kiderült…Csilla MOST NAGY BAJBAN VAN! /AZ ORVOS SZERINT ÁGYBAN KELLETT VOLNA LENNIE JUNIOR FIÁNAK, HISZEN ELŐTTE FRISSEN MŰTÖTTÉK, CSILLA FELELŐSSÉGE ERŐSÖDIK\./

Hirdetés

Az orvosok véleménye szerint a zenész kisfiának semmi keresnivalója nem volt az utcán a baleset időpontjában, mivel négy nappal a tragédia előtt mandulaműtétje volt.

A Bors úgy tudja, hogy Dávidka műtétje sikeres volt, nem je­lentkezett komplikáció, az édesanya megkapott minden olyan instrukciót, amit ilyenkor az orvosok adni szoktak a szülőknek.

Hirdetés
Az orvosi vélemények megoszlanak, de többek szerint a kis­fiúnak inkább ágyban lett volna a helye négy nappal a műtét után, semmint egy tömegrendezvényen. Ha nem is ágyhoz kötötten, de a pihenés mindenképpen javasolt.

– Orrmandulaműtét után – ha én operálok – arra kérem a szülőket, hogy egy hétig maradjon otthon a gyermek – nyilatkozza a Borsnak dr. Medveczky Zoltán fül-orr-gégész nem a konkrét ügy­ről, hanem általánosságban.

Hirdetés

via : https://otpercpiheno.blogspot.com/2019/10/az-orvos-szerint-agyban-kellett-volna.html

2019. október 17. (csütörtök), 18:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 10:14
Hirdetés

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

Közeleg az első hó: megvan, mikor fehéredhet be az ország! ❄️ Az Alpok hegycsúcsain már több centiméter friss hó...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 09:16

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

 Mély fájdalommal és döbbenettel értesült a közvélemény Hőke Dávid haláláról, aki mindössze 22 éves volt. A Széchenyi...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 07:47

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

♈️ Kos (03.21.–04.19.)November közepe számodra a megkönnyebbülés ideje lesz, amikor a hónap eleji feszültségek végre...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 06:29

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 12:22

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett,...

Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 08:35

Halálos baleset ! Autó gázolt halálra egy motorost

Halálos baleset ! Autó gázolt halálra egy motorost

Halálos baleset Békésben: autó gázolt halálra egy motorost a hunyai elágazásnál ?Tragikus közlekedési baleset rázta meg...

Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 06:29

Nagyon durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről..

Nagyon durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről..

Belső vizsgálat és családi vádak: újabb részletek derültek ki a szekszárdi főorvosnő tragédiájáról ?Megrázó részletek...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 19:09

Durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről.. A kórházban csúnyán bántak vele, és hatalmas fájdalmai ellenére 2 órán keresztül rá sem néztek a nővérek, ezért indulhatott útnak, amikor is hirtelen...

 Újabb részletek az elhunyt doktornő tragédiájáról: lánya szerint órákig nem néztek rá a kórházban ?Megszólalt Kett...

Hirdetés
Hirdetés