NASA :Közeledik a végzet kisbolygója, semmi nem élné túl a becsapódását - ekkor érkezik

Hirdetés
NASA :Közeledik a végzet kisbolygója, semmi nem élné túl a becsapódását - ekkor érkezik
Hirdetés

Nasa : A Föld felé közelít a végzet kisbolygója, az Apophis. Ha becsapódik, minden életforma elpusztul a Földön.

A neve  Apophis, és 2029. április 13-án érkezik. Igen, a babonások jól sejtik:2029. április 13. péntekre esik.

/Az aszteroida azonban csillagászati értelemben véve még így is hihetetlenül közel, nagyjából 29 000 kilométeres távolságban húzhat el a Föld mellett \(az átlagos Föld\-Hold távolság 384 402 kilométer\), tehát teljesen nem zárható ki a katasztrófa\./

Hirdetés

„Még nem tudjuk teljesen kizárni annak lehetőségét, hogy becsapódik a bolygónkba, de úgy számoljuk, hogy ennek esélye csak 1 a 100 000-hez a következő száz év folyamán" – mondta Paul Chodas, a JPL Föld közeli objektumok tanulmányozásával foglalkozó részlegének igazgatója az Astrowatch.

Hirdetés
net portálnak.

De még egy focipályányi köveket sem szabad lebecsülni, nagyjából ugyanis ekkora lehetett az az aszteroida, ami 1908-ban becsapódott Szibériában. Az azóta tunguszkai eseményként ismert rejtélyes robbanásban ugyan ember nem halt meg, de hamuvá égett egy rakás állat, és az epicentrumtól majd 50 kilométeres körben kidőlt 8 millió fa.

Hirdetés
A Napnál is erősebb fényt 200 kilométerre is látni lehetett, a robajt pedig még 500 kilométerről is félelmetesen hangosnak írták le.

Hirdetés

Azaz ha egy ilyen aszteroida sűrűn lakott területre zuhan, milliókat ölhet meg. A Cseljabinszk fölött 2013-ban felrobbant meteor például csak 17 méter átmérőjű volt, és még ott is 1200 ember sebesült meg, főleg a lökéshullámban betörő ablakok miatt.

2019. november 06. (szerda), 16:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06
Hirdetés

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 13:51

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Újabb javaslat érkezett a Tisza-kormánytólÚjabb javaslattal állt elő a Tisza-kormány: visszaállítják a megyék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 12:06

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alattKét kézbesítő is életét vesztette munka közbenMegrázó hír érkezett:...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:30

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palotaA Sándor-palota nem...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:03

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Zsebbe vágó döntés jött éjjel: Emelte a kormány a vízdíjakatÉjjel jelent meg a döntésMától már többet kell fizetni a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:45

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Baj van! Tarjányi Péter kitálalt egy súlyos nemzetbiztonsági ügybenAz ivóvízellátás már nem egyszerű...

Hirdetés
Hirdetés