Nem hiszed el hány fok lesz jövő héten! Így öltözz fel hétfőn, kedden, szerdán és a hét többi napján! Mutatjuk melyik nap pontosan hány fok lesz :

Hirdetés
Nem hiszed el hány fok lesz jövő héten! Így öltözz fel hétfőn, kedden, szerdán és a hét többi napján! Mutatjuk melyik nap pontosan hány fok lesz :
Hirdetés

Jövő héten is marad a szép napos idő, azonban a hajnalok már csípősek lesznek.

24 fok is lehet október első hetében A kép illusztráció!

/Hétfőn északon és keleten felhősebb idő lesz kevesebb, másutt változóan felhős idő várható több napsütéssel\./

Hirdetés
Csapadék nem valószínű, de késő délután északkeleten néhol jelentéktelen eső lehet. Megélénkül, főként délkeleten megerősödik a délkeleti szél, majd késő délutántól a Dunántúlon a szél északira, északnyugatira fordul, és megerősödik.
Hirdetés
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Kedden eleinte felhősebb lesz az ég, majd délutántól már jelentősen csökken a felhőzet, és napos idő várható. A nap első felében helyenként – nagyobb eséllyel a Dunántúlon – futó zápor, gyenge eső esetleg lehet. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúl egyes részein meg is erősödik, majd délutántól mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között alakul.

Hirdetés

Szerdán változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható. Számottevő csapadék nem lesz, de az északi megyékben néhol gyenge eső, zápor előfordulhat. A nyugatias szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön változóan felhős idő várható többórás napsütéssel.

Hirdetés
Csapadék nem lesz. Az északias szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között alakul.

Pénteken jobbára derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk. A délkeleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Hirdetés

Szombaton változóan felhős időre, több-kevesebb napsütésre és helyenként záporokra lehet készülni. A délkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

atv.hu

2018. szeptember 30. (vasárnap), 18:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42
Hirdetés

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Hirdetés
Hirdetés