Nem ismerem a nőt, aki a feleségem: olyan dolgot tett, amit soha nem gondoltam róla

Amikor megismertem, egy igazi tűzről pattant menyecske volt, ahogy mondani szokták. Szenvedélyes volt: ami a szívén, az a száján. Ilyen maradt az esküvőnk után is. /Nem mondom, néha eléggé olaszos volt a hangulat nálunk, ha valami nem tetszett neki, törtek a tányérok és csapódott az ajtó\./

De hangozzék bármilyen furcsán, én ezt (is) szerettem benne. Temperamentumát leszámítva egy csupaszív nő, akinek mindene a család. Két gyerekünk született, velük tényleg olyan lett az életünk, mint egy igazi olasz családé, hangos, de szeretettel teli.

A szomszédaink is Mammának hívták a feleségem, és mindenki imádta, mindenkinek szívesen segített. Egy ideje azonban megváltozott. Egy régebbi ismerőse révén új barátai lettek, és elkezdett összejárni velük. Még örültem is, hogy legalább néha kimozdul a házból. Pár hét után azonban az én szókimondó és szenvedélyes feleségem alaposan megváltozott. Kedvesnek kedves maradt, de olyan furcsa lett. Mintha mindig merengene valamin.

A felmerülő problémák láttán meg valami fura mosoly jelent meg az arcán, és azt mondta, majd minden megoldódik úgy, ahogy az Úr akarja. Ekkor döbbentem rá, hogy valójában miről lehet szó.

Először őt kérdeztem, de csak annyit mondott, hogy ne aggódjak, csupán megtalálta a saját békéjét. Ezután az ismerősét kerestem meg, akiből nagy nehezen ki tudtam húzni, hogy jól sejtettem, valamiféle vallásos szektába keveredett a párom.

Nekem a vallásossággal nincs bajom (bizonyos mértékig magam is az vagyok), de ezt a fajta eltávolodást, ezt a gyökeres elváltozást nem tartom sem jó, sem normális dolognak. Teljesen felborult az életünk. Nem tudom, mi lesz ebből, de ha ez így marad, az nem jó. Nagyon nem jó.

2020. július 25. (szombat), 22:05