Nem ismerem a nőt, aki a feleségem: olyan dolgot tett, amit soha nem gondoltam róla

Hirdetés
Nem ismerem a nőt, aki a feleségem: olyan dolgot tett, amit soha nem gondoltam róla
Hirdetés

Amikor megismertem, egy igazi tűzről pattant menyecske volt, ahogy mondani szokták. Szenvedélyes volt: ami a szívén, az a száján. Ilyen maradt az esküvőnk után is. /Nem mondom, néha eléggé olaszos volt a hangulat nálunk, ha valami nem tetszett neki, törtek a tányérok és csapódott az ajtó\./

Hirdetés
De hangozzék bármilyen furcsán, én ezt (is) szerettem benne. Temperamentumát leszámítva egy csupaszív nő, akinek mindene a család. Két gyerekünk született, velük tényleg olyan lett az életünk, mint egy igazi olasz családé, hangos, de szeretettel teli.
Hirdetés

A szomszédaink is Mammának hívták a feleségem, és mindenki imádta, mindenkinek szívesen segített. Egy ideje azonban megváltozott. Egy régebbi ismerőse révén új barátai lettek, és elkezdett összejárni velük. Még örültem is, hogy legalább néha kimozdul a házból. Pár hét után azonban az én szókimondó és szenvedélyes feleségem alaposan megváltozott. Kedvesnek kedves maradt, de olyan furcsa lett. Mintha mindig merengene valamin.

Hirdetés
A felmerülő problémák láttán meg valami fura mosoly jelent meg az arcán, és azt mondta, majd minden megoldódik úgy, ahogy az Úr akarja. Ekkor döbbentem rá, hogy valójában miről lehet szó.

Először őt kérdeztem, de csak annyit mondott, hogy ne aggódjak, csupán megtalálta a saját békéjét. Ezután az ismerősét kerestem meg, akiből nagy nehezen ki tudtam húzni, hogy jól sejtettem, valamiféle vallásos szektába keveredett a párom.

Hirdetés
Nekem a vallásossággal nincs bajom (bizonyos mértékig magam is az vagyok), de ezt a fajta eltávolodást, ezt a gyökeres elváltozást nem tartom sem jó, sem normális dolognak. Teljesen felborult az életünk. Nem tudom, mi lesz ebből, de ha ez így marad, az nem jó. Nagyon nem jó.

2020. július 25. (szombat), 22:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36
Hirdetés

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Hirdetés
Hirdetés