Nem küzd, beletörődött súlyos betegségébe Hernádi Judit

Hirdetés
Nem küzd, beletörődött súlyos betegségébe Hernádi Judit
Hirdetés

A Jászai Mari-díjas színésznő, Hernádi Judit évről évre egy megpróbáltatással teli hónap elé néz, hiszen számára igazi pokoljárást jelent az augusztus. /A nyár végének közeledtével ugyanis rendre kiújul a több mint húsz éve tartó depressziója, de már nem küzd ellene\./

Hirdetés

Néhányszor már beszélt róla, így 2015-ben Lovász László Lakástalkshow című műsorában is: „Szegény anyám hívta fel erre a figyelmemet. Nekem fel sem tűnt, újszerűen éltem meg, minden egyes augusztusban.

Hirdetés
Mindig azt hittem, hogy a következő augusztus más lesz, de nem! Mindig azt hittem, megúszom, de nem. Depis vagyok ilyenkor, és rájövök, hogy semminek semmi értelme. Ez kicsit kellemetlen…” – idéz a beszélgetésből a Star magazin. – Nekem sosincs jókedvem. Én így érzem jól magam, én így vagyok jól...” – magyarázta a színésznő, akit már sokan meg akartak menteni ilyenkor, de ő mindig összeveszett velük,írja a lap.

A színésznő szerint a legnagyobb csapda az öncsalás, magánéletben, és a közéletben is. „Sokszor beleestem én is, de folyamatosan igyekszem vizsgálni és kutatni, hogy hol tartok, és hogy hol verem át magam.

Hirdetés
Hamar tudom, mi a baj, de sajnos a lépéseket a megoldásra sokszor már csak későn lehet megtenni – taglalta Veiszer Alinda műsorában három éve tavasszal a színésznő, aki a hatvanadik életévén és a negyven éve tartó pályafutásán túl úgy érzi, a színpad tartja egyben. – Nem enged szétfolyni. A színészet engem összerak, összeszed. Ha nem lennék a pályán, akkor nem biztos, hogy ennyire összefigyelnék magamra…”

Hirdetés

Augusztus elérkeztével a magazin is megkereste, hogy a hogylétéről érdeklődjön, de ő aktuálisan nem kívánt nyilatkozni.

2020. február 16. (vasárnap), 17:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51
Hirdetés

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 18:45

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Magyar Péter új törvénye nagyon kemény lesz: börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudikMagyar Péter újabb frontot...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:05

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Terjék IstvánÉletének 67. esztendejében elhunyt Terjék István, a hatszoros magyar bajnok, válogatott...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Hirdetés
Hirdetés