Németh Lajos: „Szép karrierem van, még szebb, nagy családom, nem is kell több”

Hirdetés
Németh Lajos: „Szép karrierem van, még szebb, nagy családom, nem is kell több”
Hirdetés

Ha azt mondom, ötven…Németh Lajos: Akkor igazi mulatós emberként azt felelem: száz forintnak ötven a fele. Meg hogy lassan ötven éve, hogy 1974. augusztus 18-án örök hűséget fogadtam Kiss Ágnes­nek, ami, megsúgom, életem legjobb döntése volt, na meg az övé is.

Sikerült is betartania a hűségesküjét?N. L.: Mindig tudtam, hol van az otthon, és az mit jelent, úgyhogy igen. /Pedig én, aki a médiában annyi év óta dolgozom, sok fiatal lánnyal találkoztam, és észrevettem őket\./

Hirdetés
Vakságot végül is nem fogadtam, csak hűséget, ehhez pedig tartottam magamat.

Diákkorában kedvelték a lányok?N. L.: Hogyne, még rajongóim is voltak.

Fotó: Archív

Egyfajta Németh Lajos rajongói klub?N. L.: Egész pontosan az egyetemi foci- meg pingpongcsapatért rajongó klub volt az, de tudom, hogy sokan csak miattam jöttek megnézni a meccseket, és csak nekem szurkoltak. Kiss Ági persze nem volt közöttük.

Hirdetés
Ő tollaslabdázni szeretett az egyetem udvarán, és éppen akkor is ezt tette, amikor először pillantottam meg a szobánk második emeleti ablakából. Fölülről nagyon formás lány volt, és eldöntöttem, nekem őt meg kell ismernem.

A humora segített ebben?N. L.: Áh, észre se vett. Amikor végül a kollégiumban először szembejött velem az a szőke, csábító tekintetű lány, a többi csajjal ellentétben rám se hederített. A lépcsőfordulóban volt egy szekrény, oda tették be a bejövő leveleinket. Ági fakkja mindig tele volt, szinte csak fiúk írtak neki, és ez engem zavart. Meg akartam hódítani, és végül elértem, hogy igent mondjon egy randira.

Hirdetés
Azt mondtam neki, nézzük meg a Göncölszekeret meg a Sarkcsillagot. A mai napig emlékszem annak a sétának minden pillanatára! A Rákóczi úti kollégiumból a Kossuth­ Lajos utcán lementünk a Duna-partra, majd a Fővám térre, és a Kálvin térről vissza a kollégiumba. Ott csókolóztunk először.

Könnyen befogadta Ági családja?N. L.: Levonatoztunk hozzájuk vasárnapi ebédre Székesfehérvárra, amitől féltem, mert még soha nem jártam lányos háznál bemutatkozni. Ági is aggódhatott, mert úgy mutatott be: „Ő a csoporttársam, Lajos.” Egy év múlva jövendő apósom megkérdezte, miért is járok ide. „Hát mert szeretném feleségül venni Ágit” – válaszoltam.

Hirdetés
Éreztem, hogy megkönnyebbülnek. Persze ez a történet félig-meddig igaz csak, de én így szoktam mesélni röviden. Az esküvőnk is Fehérváron volt, elég nagy lagzit tartottunk, éjszaka a kemény mag még Ágiék kertjében bulizott. Hajnali négykor odajött hozzám a nagyanyja azzal, hogy „Lajoskám, ugye tudod, mi a dolgod, tudod, mit kell tenni ilyenkor, esküvő után…” Nem mondtam meg neki az igazat…

Hirdetés
Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu

Hol töltötték a mézesheteket?N. L.: Vonattal elutaztunk a bolgár tengerpartra, majd vissza az egyetemre, ahol Ági matematika–fizika, én meg matematika–meteorológus szakon diplomáztam. Akkor már egy harminc négyzetméteres, komfort nélküli albérletben éltünk. Majd jöttek a gyerekek, ’77-ben Mónika, majd Balázs.

Kivette a részét a gyerekneveléséből?N. L.: Ennek oroszlánrésze Ágira hárult, amiért nem lehetek eléggé hálás. Én akkor rengeteget dolgoztam nappal is, éjszaka is, azt sem tudtam, hol van az óvodájuk. De ha volt szabadnap, pláne hétvégén, akkor az csak a családé volt, rengeteget kirándultunk, társasjátékoztunk, együtt voltunk szeretetben, békében. Jó érzés, hogy ma a gyerekeim, akik szintén sokat dolgoznak, ugyanilyen szép családi környezetben nevelik az öt unokánkat.

Hirdetés

Komolyabb kenyértörésre emlékszik?N. L.: Velem nem lehet veszekedni! Ági csak akkor emelte fel a hangját, ha reggel nem tudtam megmondani, milyen idő lesz, és hogyan öltöztesse fel a gyerekeket iskolába menet. Komolyan mondom, nem volt ilyen, talán mert mi a nulláról indultunk. Mindig voltak közös céljaink, amit ha elértünk, nemcsak még nagyobb boldogságot okozott, hanem össze is kovácsolt minket. Ráadásul ő igazi tyúkanyótípus.

Hirdetés
Büszke rá, hogy gyerekei is szép családi életet élnek (Fotó: Archív)

Ezt szereti a feleségé­ben a legjobban?N. L.: Meg ahogy főz! És hogy elviseli, amikor beteg vagyok. Ha lázas vagyok, akkor elviselhetetlen vagyok. De valójában nem tudnék egyet kiemelni, csodálatos feleségem van, az egész életemet, a jó sorsomat köszönhetem neki. Elégedett és boldog vagyok, semmit sem csinálnék máshogy. Szép karrierem van, még szebb, nagy családom, nem is kell több, nem vágyom másra.

Hogyan ünneplik majd meg az aranylakodalmukat? N. L.: Szűk családi körben, ahogyan minden más ünnepet. Nem szeretjük a nagy felhajtást. De természetesen erre az alkalomra készülök valamivel a feleségemnek, amit nem árulhatok el, Ági ugyanis minden héten megveszi a Story magazint, és nem szeretném, ha innen tudná meg…

2024. március 17. (vasárnap), 15:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03
Hirdetés

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 08:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan és megrendítő hír rázta meg a magyar kézilabda világát: életének 68. évében elhunyt Horváth Tibor, a HORT SE...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:33

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet: Evelint nagyon megviselik a netes támadásokGáspár Bea őszintén beszélt arról, mennyire...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:16

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! Rubint Réka könnyeivel küszködve ült a nézőtéren A...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 06:27

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenMegrendítő tragédia rázta meg az ír...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 21:22

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök)

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

A közönség soraiban potyogtak a könnyek, amikor vasárnap délután váratlanul félbeszakadt a Turay Ida Színház előadása:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Hirdetés
Hirdetés