NINCS TÖBB KIFOGÁS: LE KELL ZÁRNI EURÓPÁT

Hirdetés
NINCS TÖBB KIFOGÁS: LE KELL ZÁRNI EURÓPÁT
Hirdetés

Két dolgot nem kérdőjelezhetünk meg: az egyik, hogy a támadások most nem fognak véget érni. A másik, hogy ebben a harcban egészen addig vesztésre állunk, amíg papírok nélkül érkező idegenek százezreit engedjük be közénk. /Egy út maradt, ami levezet a halálsorról\./

Hirdetés

Lehet bármilyen nagyívű programot, csomagot, tervet, együttműködési megállapodást, állásfoglalást, kvótát, vagy egyéb politikailag korrekt, és modern demokratikus elveket valló baromsággal játszani, de van itt egy probléma:

Hirdetés

Aki tudatosan képes saját életét is feláldozni azért, hogy ártatlanok vérét ontsa, az szép szavakkal megállíthatatlan.

A friss párizsi terrortámadás elkövetőivel kapcsolatban is jött a megszokott hír: "a támadók nem voltak ismeretlenek a titkosszolgálatok előtt".

Hirdetés

Ami nagyjából annyit jelent, hogy nem titkolta eléggé az Iszlám Állammal vagy más hasonló szervezettel szembeni szimpátiáját. Ilyen emberből pedig csak Franciaországban 30 ezer van. Ahogy a magyar határon is találtak kivégzésekkel telimobiltelefont. És ahogy az egyik gyilkosról most kiderült, hogy Görögországban regisztrálták, mint menekült.

Mivel az Iszlám Állam eddig sem tagadta, hogy embereit bevegyíti a migránsok közé, ez nem újdonság, szimplán bizonyíték.

Hirdetés

Kapott meleg teát, szendvicset, pokrócot, majd a határokon állva várt a sorára, hogy beléphessen oda, ahol a nép egyik fele csókot dobál utána, a másik fele meg tüntet ellene. Aztán néhány hét múlva mindkét karaktert legyilkolta egy koncerten, válogatás nélkül.

Eljutottunk oda, ahol nincs helye több diskurzusnak és polkorrektségnek.

Hirdetés
Eljutottunk oda, amikor már nem kockáztathatunk semmit, ezért

Európának most kell lezárni minden határát, és senkit, azaz egyetlen embert sem szabad beengednie. Sem gyereket, sem öreget, sem beteget. Sem nőt, sem férfit. Egyszerűen senkit.

Hirdetés

Nem embertelenségből, hanem önvédelemből..

Mert senki nem fog abba a kocsmába járni, ahol köztudott, hogy minden tízedik korsó sörbe belehúgyozik a csapos. Mert egyszerűen nem lehet vállalni ezt a kockázatot.

Akkor sem, ha Angela Merkel törzshelyéről van szó.

Ha maradt még valamennyi életösztön Nyugat-Európában, akkor így fog tenni.

Hirdetés
Mert nem szabad tovább hallgatnunk azokra, akiknek továbbra is fontosabb a "menekültek" mindenáron való segítése mint az, hogy saját népének biztonságát garantálni tudja.

Forrás: alfahir.hu

2015. november 15. (vasárnap), 22:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 08:24
Hirdetés

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

A ChatGPT ezt mondta:Könnyítés jön az öröklésben – soha nem volt még ilyen gyors az ügyintézés ??Origo – 3 perc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 07:40

Felismered, kik ők ezen a ritka, őszinte pillanatban? ?? Évtizedek óta együtt, mégsem hangzott el köztük a „holtomiglan–holtodiglan” – mégis ők Hollywood legszilárdabb szerelmespárja. ?✨ Távol a reflektorfénytől, csendben, kéz a kézben élik mindennapjaikat – pont így, ahogy itt is látod. ?? ? Koppints az első hozzászólásra, és derülj ki, kik ők valójában – garantáltan meglepődsz! ??

Hollywood egyik legösszeillőbb párja, akik sosem házasodtak össze – és egy titokzatos szenvedély, amiről kevesen...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 09:41

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.Most...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Hirdetés