Nógrádi: Európa háborúban áll.

Hirdetés
Nógrádi: Európa háborúban áll.
Hirdetés

A biztonság a múlté, Európa háborúban áll. Ezt vagy tudomásul veszi Európa, vagy a vezetők jelentős részét a lakosság el fogja zavarni - jelentette ki a biztonságpolitikai szakértő.

Komoly indulatok szabadulhatnak el Németországban, részben a migránsokkal, részben Angela Merkellel szemben, ha hivatalosan is megerősítik, hogy merénylet történt hétfőn este Berlinben – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Híradónak.

/A kancellár az összes eddigi merényletnél azt hangsúlyozta, nem lehet azt mondani, hogy az afgán, pakisztáni vagy szír menekültek terroristák, csak azt, hogy közülük egyesek\./

Hirdetés
Nógrádi szerint ez vitathatatlan igazság, csakhogy  német bűnügyi statisztikákból nem rég kiderült, hogy például a rablások több mint hatvan százalékát,  közelmúltban érkezett migránsok követik el.
Hirdetés

Amit Merkel mond, az igaz, de a német valóság, a német társadalom ezt másképp érzékeli – mondta a szakértő, aki utalt arra, hogy november végén a ludwigshafeni karácsonyi vásárban egy olyan 12 éves iraki származású fiú akart robbantani, aki már Németországban született.

Sebesültet visznek hordágyon tűzoltók a berlini karácsonyi vásárban, ahol egy kamion a vásárlók közé hajtott. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Hirdetés

Fellángolt a gyűlölet

Egy pillanatra a lengyelellenes gyűlölet is fellángolt, amikor kiderült, hogy a kamion lengyel volt.

Hirdetés
Később azonban napvilágot látott, hogy a sofőr már halott volt, valószínűleg megölhették, de nem tudni, hogyan és mikor, majd kiderült, hogy egy pakisztáni vagy afgán menekültet gyanúsítanak, akit a közelben fogtak el – tette hozzá Nógrádi György.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy újfajta veszélyekkel kell szembenézniük a németeknek: az utóbbi időben rengeteg tűzeset történt a világban, és a terrorcselekmények tíz százalékát már szándékos gyújtogatásként tartják számon.

Hirdetés

Sebesültet visznek hordágyon tűzoltók a berlini karácsonyi vásárban, ahol egy kamion a vásárlók közé hajtott. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Merkel egyelőre hallgat

Az éjszaka folyamán több uniós vezető, valamint a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki a berlini áldozatok hozzátartozóinak. Francois Hollande francia államfő közleményben jelezte, hogy “a franciák osztják a németek gyászát”. Donald Trump megválasztott amerikai elnök elítélte és “szörnyű terrorcselekménynek” nevezte a berlini gázolást.

Hirdetés

Merkel azonban a délelőtti órákig nem szólalt meg. Nógrádi György szerint a kancellár eddig azért nem lépett színre, mert ez az eset is az ő politikai csődjét mutatja.

Az elmúlt 24 órában letartóztatások voltak Belgiumban, merénylet volt Ankarában és Zürichben, terrortámadás Berlinben. A biztonság a múlté, Európa háborúban áll. Ezt vagy tudomásul veszi Európa, vagy vezetők jelentős részét a lakosság el fogja zavarni – jelentette ki a biztonságpolitikai szakértő.

Hirdetés
hirado.hu

2016. december 20. (kedd), 16:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57
Hirdetés

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Hirdetés
Hirdetés