NÓGRÁDI GYÖRGY: EURÓPA ALÁÍRHATJA SAJÁT HALÁLOS ÍTÉLETÉT

Hirdetés
NÓGRÁDI GYÖRGY: EURÓPA ALÁÍRHATJA SAJÁT HALÁLOS ÍTÉLETÉT
Hirdetés

A migránsok döntő része nem hajlandó visszamenni, nem hajlandó megmondani, honnan jött, „bujkál”, így papíron ki lehet utasítani, a valóságban azonban ez igen nehéz feladat. /Németországban ez tartományi hatáskör, és a tartományok a kiutasítást egyszerűen nem tudják végrehajtani – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában\./

Hirdetés

A migránsok döntő része Görögországnál lép be az Európai Unióba, itt semmiféle regisztráció nincs. A görögök azt mondták, annyi a gazdasági problémájuk, hogy ezt képtelenek megoldani.

Hirdetés
Olyan helyzet van megint, amelyben mindenki jogot sért – tette hozzá.

Hiányzik a tényleges megoldás, ami csak az lehet, hogy „rendet csinálnak”. Líbiában ez egyszerűbb lehet, Szíriában azonban ütközik az orosz, az iráni, a síita és a szunnita álláspont. Az idő Európa ellen dolgozik – hangoztatta.

Arra a felvetésre, hogy a menekültkérdésben Angela Merkel néha önmagával is ellentmondásba keveredik, a szakértő úgy reagált: részint a politikus egy nagykoalícióban van, és nagyon vigyáz arra, hogy a CDU/CSU megtartsa a 40-42 százalékát, a szocdemek pedig ne emelkedjenek 23-24 százalék fölé.

Hirdetés
Részint tudat alatt a mai német politikára még mindig hat a második világháború, ami történelmi tévedés. Részint pedig a német kancellár nem akar szembekerülni néhány európai országgal. Ha megnézzük a három központi hatalmat, a francia elképzelés teljesen más, mint a német, Nagy-Britannia pedig kényszerűségből vállalta el, hogy befogad minimális számú szíriait – magyarázta Nógrádi György.

Megemlítette azt is, hogy Merkel tegnap bejelentette, jövőre 3 milliárd euróval növeli a migránsokra fordítható összeget.

Hirdetés
Ez az összeg ma reggelre 10 milliárd euróra nő; csakhogy ekkora kiadást szerinte a német államháztartás sem tud hosszú távon elviselni.

Nógrádi György egyébként egyetért Orbán Viktor miniszterelnök véleményével, miszerint ezt az összeget célszerűbb lenne a fejletlen térségek segítésére fordítani.

Beszélt arról is: felmérések szerint jelenleg a csehek 94 százaléka nem akar migránst. A probléma az, hogy Európában nem következett be a bevándorlók integrációja.

Hirdetés
Mindkét oldal, mind a lakosság, mind a bevándorlók rendkívül gyorsan radikalizálódnak. Senki nem meri leírni, hogy Stockholmban vannak olyan városrészek, ahová a svédek be sem merik tenni a lábukat, a migránsok olyan felfordulást okoznak.

Líbiából nem líbiaiak jönnek, hanem az országon keresztül fekete-afrikaiak. A pakisztániak arra hivatkoznak, hogy őket üldözik, miközben az ország 99 százaléka muzulmán.

Hirdetés
Ilyen a tipikus gazdasági migráns. Ha Európa ezt az embertömeget fölveszi, aláírja közép- és hosszú távon a saját halálos ítéletét. Erre nincs szükség. És szó nincs iszlámellenességről. Csak arról van szó, hogy Európa tartsa meg saját identitását – érvelt Nógrádi György.

Forrás: alfahir.hu

2015. szeptember 10. (csütörtök), 19:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 10:18
Hirdetés

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia: meghalt egy 13 éves gyermek a mosóbányai iskola udvaránMegdöbbentő baleset rázta meg pénteken a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 05:41

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

 Váratlan tragédia: 53 évesen meghalt a világ legerősebb embere ?Megdöbbentő hír rázta meg a sportvilágot: ötvenhárom...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 20:29

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György – Egy költő, aki életében és szerelemben sem ismert határokatPáratlanul színes szerelmi élete mellett...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 15:04

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Tragédia Horvátországban: magyar motoros vesztette életét az Adrián ?Felfoghatatlan tragédia árnyékolta be a horvát...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 12:59

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?Szeptember közepétől gyökeresen megváltozik...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 11:17

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

Hétfőtől rendőr lesz mindenholRazzia jön, most szólunk! Az autód miatt is megbüntethetnek, még ha nem is vezettél ?...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 08:03

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 06:21

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...

Hirdetés
Hirdetés