Norbi örül neki,hogy nem árulják tovább Norbi update termékeit!! így is sok pénze van

Hirdetés
Norbi örül neki,hogy nem árulják tovább Norbi update termékeit!! így is sok pénze van
Hirdetés

Továbbra sem csillapodik a helyzet a Schobert Norbi által gerjesztett botrány után: az egyik fővárosi bevásárlóközpont bejelentette, hogy megszüntette a franchise kapcsolatát a Norbi Update Lowcarb Zrt. -vel. /A döntésüket egy, a Facebookon megjelent közleményben magyarázzák, miszerint nem értenek egyet a fitneszguru korábbi megnyilvánulásával, a világszemléletével és kommunikációs módszerével\./

Hirdetés

Mint írták, teljes mértékben elhatárolódnak Schobert Norbi kijelentésétől, akivel már nem tudnak partneri viszonyban együttműködni, mert a boltban dolgozókat is a korábbi videóban elhangzottakkal azonosítják.

Hirdetés

A fitneszguru a hétfő esti Tényekben reagált a történtekre. Schobert Norbi elmondta, a szóban forgó üzlettel már korábban is voltak problémák, ugyanis évek óta nem vett részt a kötelező képzéseken, nem tartotta be a szabályokat, illetve idegen terméket forgalmazott.

Már pont megszüntetésben voltunk és pont ráült erre a balhéra

– tette hozzá Norbi, aki azt is elárulta, hogy voltaképpen örül annak, hogy befejezik az együttműködést, állítása szerint ugyanis a kereskedelmi központban már többen vártak arra, hogy „joguk legyen nyitni”.

Hirdetés

Norbi szerint most kiderült, hogy ki a barátja és ki az ellensége, illetve nyilvánvalóvá vált számára, hogy melyek azok a kollégai, akik hisznek abban a misszióban, amelyért 15 éve küzdenek. Mindemellett hozzátette azt is, hogy az elmúlt egy hétben egyáltalán nem csökkent az üzleti forgalma, sőt, több új magyar és külföldi partner is felkereste.

2020. január 28. (kedd), 09:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Ezt képtelenség felfogni! Megszakadt az ország szíve! Schobert Norbi drámai bejelentést tett közzé percekkel ezelőtt:

Schobert Norbi politikai leszámolásról beszél – 23 millió forint miatt vizsgálják Rubint Réka cégének...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés