NOSTRADAMUS HARMADIK ANTIKRISZTUSA AZ ISZLÁM ÁLLAM LENNE?

Hirdetés
NOSTRADAMUS HARMADIK ANTIKRISZTUSA AZ ISZLÁM ÁLLAM LENNE?
Hirdetés

Nostradamus előre látta Napóleon csatáit és a második világháborút is. Egyetlen betű tévedéssel tudta Hitler nevét. Most "Mobuson" a sor...

 

Amióta világ a világ, nem élt a Földön olyan próféta, aki ennyire össze tudta volna kombinálni az ókori görög jósnők technikáit saját működési mechanizmusaival. /Nem volt még  egy olyan próféta, aki olyan hosszú időszakokra tekintett volna előre, mint ő és akinek ennyi telitalálata lett volna, mint Nostradamusnak\./

Hirdetés

1555-ben jelent meg Próféciák (Centúriák) című könyvének első része. A teljes mű 1568-ban látott napvilágot, amelyben 10 csoportban 100-100 vers szerepel.

Hirdetés

 

 

Nostradamus értelmezői azon az állásponton vannak, hogy az első Antikrisztus Napóleon, a második pedig Hitler volt. De ki lesz a harmadik?

Napóleon

"Egy császár születik Itália közelében
Aki a császárságnak sok pénzébe fog kerülni,
Azt fogják mondani, hogy bárkivel társul,
Inkább hasonlít mészároshoz, mint fejedelemhez

A híres látnok jóslatain nem könnyű eligazodni, mert a látomások szövegének nyelvezete elég homályos, kétértelmű. Nostradamus jóslatai a keresztény egyház sem nézte jó szemmel, ezért verseit cenzúrázták és eretnekséggel vádolták.

Hirdetés
Az utolsó sor egy más fordítása: „Azok közt, akikkel körülveszi magát, több a mészáros, mint a fejedelem”. Napóleont általában „a nyírottfejű”-nek nevezi, így erről ismerhető fel, ha más versekben róla beszél. A többi vers, amelyben előfordul a „nyírottfejű” kifejezés, valóban elég jól illik Bonaparte Napóleonra. Egyes értelmezők szerint az egyik vers Pau, Nay, Loron kifejezése a "Napaulon Roy" anagrammája – az ezen értelmezéssel egyet nem értő akadémikusok szerint valószínűbb, hogy egyszerűen három nagyváros délnyugat Franciaországban, nem messze egykori otthonától." (forrás)

Hitler

„Éhségtől dühödt vadállatok fognak átúszni a folyókon
a csatatér nagyobb része Hister ellen lesz,
vasketrecben vonszolják a nagy embert, míg
Németország gyermeke semmit sem tart tiszteletben.”

Ezt a jóslatot Nostradamus hívőinek legtöbbje a huszadik század második fele óta úgy értelmezi, hogy a saloni jós-orvos megjósolta Adolf Hitler, a nemzetiszocialista diktátor uralmát, a Hister u.is hasonlít Hitler-re. Azonban e név mindössze az alsó Duna régi elnevezése, amint arról az 1554-es Presage-ban ír. A legtöbb értelmező szerint viszont nem csak ez a jóslat vonatkozik Hitlerre.

Hirdetés
(forrás)

 

Nostradamus a mai napokra illő egyik jóslata sem sok jót ígér:

"Eljő a Szentlélek a szélesség 48 fokáról.
nagy népvándorlás lesz általa,
elűzi az Antikrisztus iszonyát,
ez utóbbi meg háborút indít a
Szentatya és keresztény egyház ellen"

"A harmadik Antikrisztus nagyon hamar megsemmisül majd,
Háborúja huszonhét véres éven át fog majd tartani:
Az eretnekek mind meghalnak, a foglyokat száműzik,
Az emberi test vérétől vöröslő víz fogad mindenkit a földeken"

Nostradamus - ahogy Hitlert is - a harmadik Antikrisztust  is nevén nevezte. Műveiben ,,Mabus"- ként említi, és sokan úgy gondolják, hogy a Távol-Keletről, vagy Észak- Afrikából jön majd.

Az ISIS jelenlegi vezetője Abu Bakr al-Baghdadi, állítása szerint Mohamed próféta egyik törzsének leszármazottja - enélkül nem is lehetne vallási vezető.

Hirdetés
Ő maga az iraki Szamara környéki al-Bu Badri törzs tagja - őket egyébként történészek is Mohamed leszármazottaiként tartják nyilván, eredeti nevén Ibrahim Awwad Ibrahim Ali al-Badri Samarrai. Elképzelhető, hogy a Mabus Mohamed latinos megfelelője lenne?

 

A jóslat elkezd beteljesedni?

A népvándorlás elkezdődött. Ez az áradat a lehető legveszélyesebb: csupa olyan ember, akinek már nincsen semmi veszíteni valója. Nekik Európa az egyetlen esélyük, ahol nem lőnek, ahol felnőhetnek a gyerekeik.

Hirdetés

A Szentatya, aki a kereszténység képviselője ma már csak vallási alapon támadható, mert a Pápai Állam megszűnt. Tehát nem-keresztények népvándorlásáról beszélünk.

Ha az Iszlám Állam valóban 27 évig marad fent - ne így legyen -, akkor számíthatunk a jelenlegi problémák további eszkalálódására is.

De persze az is lehet, hogy más a prófécia értelme.

Ne felejtsd el megosztani, ha tetszett!

Forrás: vilaghalo.info

2015. szeptember 06. (vasárnap), 23:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 20:30
Hirdetés

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

 ? Eltűnt egy 15 éves lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét! ?Fokozott erőkkel...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 19:34

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 07:52

? Sokk és döbbenet: Amit most Bochkor Gáborról kiszivárogtattak, arra senki sem volt felkészülve!

? Sokk és döbbenet: Amit most Bochkor Gáborról kiszivárogtattak, arra senki sem volt felkészülve!

? Sokk és botrány: Amit Bochkor Gáborról most nyilvánosságra hoztak, mindenkit ledöbbentett ?Bochkor Gábor – a magyar...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 07:02

Tragédia Szegeden: holtan találták meg a napok óta eltűnt főorvost

Tragédia Szegeden: holtan találták meg a napok óta eltűnt főorvost

 ? Tragédia Szegeden: holtan találták meg a napok óta eltűnt főorvostMegdöbbentő fordulatot vett az a keresés, amely...

Mindenegyben blog
2025. november 08. (szombat), 16:40

Szentmártonkátai tragédia: nyugtatókon él, és csak a balesetről beszél a 16 évesen elhunyt Robika édesanyja

Szentmártonkátai tragédia: nyugtatókon él, és csak a balesetről beszél a 16 évesen elhunyt Robika édesanyja

  Szentmártonkátai vonatbaleset: nyugtatókon él, és csak a balesetről beszél a 16 évesen elhunyt Robika édesanyjaMég...

Mindenegyben blog
2025. november 08. (szombat), 16:04

Eltűnt a híres szekszárdi főorvos! A doktornő a műtét után egyszerűen eltűnt a klinikáról – azóta senki nem látta, sürgős segítségre van szüksége!

Eltűnt a híres szekszárdi főorvos! A doktornő a műtét után egyszerűen eltűnt a klinikáról – azóta senki nem látta, sürgős segítségre van szüksége!

 ? Eltűnt a híres szekszárdi főorvos! A doktornő a műtét után egyszerűen eltűnt a klinikáról – azóta senki nem látta,...

Mindenegyben blog
2025. november 08. (szombat), 15:30

Borzalmas Szentmártonkátai vonattragédia: Végre kiderült a borzalmas baleset valódi oka?” ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

Borzalmas Szentmártonkátai vonattragédia: Végre kiderült a borzalmas baleset valódi oka?” ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

? „Nem mertük elmondani a kisfiúnak” – összeomlott a szentmártonkátai vonatbaleset sofőrjének családjaTragédia rázta...

Mindenegyben blog
2025. november 08. (szombat), 08:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

 ? Úristen! Még egy magyar orvos halt meg ügyelet közben – tragédia a kolozsvári kórházbanÚjabb megdöbbentő tragédia...

Hirdetés
Hirdetés