NOSTRADAMUS REJTÉLYES JÓSLATOKAT KÜLDÖTT A MAGYAROKNAK? MOST FELTÁRUL AZ IGAZSÁG!

Hirdetés
NOSTRADAMUS REJTÉLYES JÓSLATOKAT KÜLDÖTT A MAGYAROKNAK? MOST FELTÁRUL AZ IGAZSÁG!
Hirdetés

Ő lészen az kinek uralkodása folytán Pannonia ismét erős lesz és gazdag, nagyobb lesz, mint akármely szultán, az ő szavára minden országban adnak...

/Sok helyütt olvasni, hogy Nostradamus, a nagy francia jós és látnok velünk, magyarokkal külön munkában foglalkozott\./

Hirdetés
Eszerint Nostradamus élete végén, öregen és betegen kapta a megrendelést egy magyar főembertől, hogy írjon próféciákat Magyarországról. Ez a "nagyhírű és vitéz" nemzet fia háromezer ezüstöt fizetett Nostradamusnak ezért a munkáért, s a megrendelő személyében gróf Zrínyi Miklósra ismerünk, a szigetvári hősre, aki valóban három hónappal élte túl a jóslatok szerzőjét, s 1566.
Hirdetés
Szept. 8.-án halt hősi halált.

A Nostradamusnak tulajdonított rejtélyes jóslatban napjaink történései is visszaköszönnek:

"Jön majd egy ember, a második

millenium után ki felette áll

minden torzsalkodásnak, Ő lesz az itt,

ki Pannonföldről Istenhez kiált,

s Isten meghallgatja imádságait.

Ő lészen az kinek uralkodása folytán

Pannonia ismét erős lesz és gazdag,

nagyobb lesz, mint akármely szultán,

az ő szavára minden országban adnak,

Hirdetés

s önként kezére bíznak minden hatalmat." (Hungaricus - 11)

"Jön majd idő, hogy szinte eltűnik

Pannonföldről, ki magyarnak született,

fiaikat az anyák meg sem szülik,

s a hágókon át jönnek barbár seregek.

A magyaroknak még nevét is lopják,

s rettegnek még emléküktől is.

Már csak nevében lesz Magyarország,

s nevében minden egyeszség hamis."

(Hungaricus - 26)

"Idegen uzsorás sok magyar arannyal

Hirdetés

kiszolgál elnyomót, idegen hatalmat.

A kis ország felett sötét angyal,

az Uzsorásnak csupán aprócska gyarmat.

Undok pofája akár az Ördögé,

számolatlan pénzt nem ád, csak tanácsot,

eladja országát, mely sosem volt övé,

s vagy a tenger végez vele, vagy a rácsok."

(Hungaricus - 41)

"A kétezredik év után hamar

nagy lesz az ország és erős,

visszatér hazájába mindegyik magyar,

Hirdetés

s magyar földben nyugszik minden ős." (Hungaricus - 49)

Az idézetek a Nostradamus Hungaricus Avagy jevendőlések Magyarországrúl című könyvből valók. A mű 1996-os kiadásában – amely elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is – a szerző művéről még úgy írt, hogy édesapja régi könyvei között találta, és valószínűleg egy 19. századi Nostradamus-hamisítvány lehet.

Azoknak, akik a 20.

Hirdetés
századi – egyfajta világlátás szája íze szerint értelmezett – konkrétumokat olvasva sem realizálták, hogy az alkotás jelenkori, Szentmihályi könyve 2000-es kiadásában üzent, elismerve szerzőségét.

Érdekesnek találtad? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

 urbanlegends.hu

2022. május 03. (kedd), 18:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 07:36
Hirdetés

Gulyás Gergely nyíltan beismerte a több milliárdos uniós hazugságot, igaza volt Magyar Péternek a titkos tervről!

Gulyás Gergely nyíltan beismerte a több milliárdos uniós hazugságot, igaza volt Magyar Péternek a titkos tervről!

Gulyás Gergely vallomása a titkos táborról ????á? ??????? ??í???? ????é?? ? ?????é?? ü???ő?Gulyás Gergely reagált a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 06:30

Orbán Viktor megpróbálta kiosztani a Tisza-kormányt, de olyan kínos lett, hogy az már nevetséges!

Orbán Viktor megpróbálta kiosztani a Tisza-kormányt, de olyan kínos lett, hogy az már nevetséges!

Orbán luxizással próbálta támadni a Tiszát, de a vád gyorsan visszacsúszott ráOrbán Viktor megpróbálta kiosztani a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 05:42

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !17 megye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

????́???? ??́???̋? ??́??̋ ????? ??????????? ???? ??́???̈???Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 21:44

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

???-????́???? érdemes kicsit lassabban indítanod a napot, mert most nem a kapkodás, hanem a józan döntés hoz eredményt....

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 20:49

Orbán Viktor: „A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az országgal. Ma az ország a Varga Judit”

Orbán Viktor: „A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az országgal. Ma az ország a Varga Judit”

  ORBÁN VIKTOR VARGA JUDITTAL PÉLDÁLÓZOTTOrbán Viktor korábbi miniszterelnök Facebook-oldalán idézte fel Varga Judit...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 19:33

Bekiabáltak Orbánnak az interjúja alatt – amit ezután tett, arra senki nem számított!

Bekiabáltak Orbánnak az interjúja alatt – amit ezután tett, arra senki nem számított!

Orbán interjúzott, amikor jött a bekiabálás, mindenki lefagyott! Orbán reakciója sem mindennapi!A BEKIABÁLÁS...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 18:52

Hétfőtől indul a roham az olcsó házakért! 260 ezres otthonokkal indít a NAV – mutatjuk a teljes listát! ??

Hétfőtől indul a roham az olcsó házakért! 260 ezres otthonokkal indít a NAV – mutatjuk a teljes listát! ??

Hétfőtől indul a roham az olcsó házakért! 260 ezres otthonokkal indít a NAV – mutatjuk a teljes listát! ?? HÉTFŐTŐL...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 18:31

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre tényleg nem lehetett felkészülni!

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre tényleg nem lehetett felkészülni!

Rubint Réka drámája folytatódik: nem hatott a kezelés, újabb áttétek képződhettek a szervezetébenA SOKKOLÓ DIAGNÓZIS ÉS...

Hirdetés
Hirdetés