NYILVÁNOSAN, A METRÓN ALÁZTA MEG A SZÍVTELEN NAGYMAMA A KIS UNOKÁJÁT

Hirdetés
NYILVÁNOSAN, A METRÓN ALÁZTA MEG A SZÍVTELEN NAGYMAMA A KIS UNOKÁJÁT
Hirdetés

Arra lettem figyelmes sok más utassal együtt, hogy először csak félhangosan szidalmazta a gyermeket, ami pedig utána történt egészen felkavaró!

"Kedves Internet népe!

Meg kell osszak egy történetet mert ilyet szerintem egy gyerekkel nem lehet megtenni!

/A minap Kelenföldről M4\-es metrón utaztam, amikor felszállt egy gyönyörű hosszú szőke hajú szomorkás 8\-10 év közötti vékonyka kislány, és a közelembe ültek a nagymamával együtt\./

Hirdetés

Első pillanatban a kép kicsit sem volt zavaró. Arra lettem figyelmes sok más utassal együtt, hogy először csak félhangosan szidalmazta a gyermeket, hogy hogy felejthette el az igazolványát és mennyire felelőtlen! Eddig a történet nem volt felkavaró, előfordul. Első felháborodásban az ember megtesz ilyet, hiszen lehet siettek valahova.

Hirdetés

Elindult a metró és ismét rákezdett, a kislány kezében KÖNYV volt (nem telefon, nem tablet, ő szeretett volna olvasni, de nagyi ezt nem hagyta, sokkal fontosabb volt őt megalázni!)

Akkor már azért neheztelt az unokára, mert az nem iszik elég vizet szerinte és kántálta: "Hát nem érted, hogy ha nem iszol, akkor kórházba kerülsz és meghalsz?! Infúzióra kötnek, és akkor már hiába sírsz, hogy segítsek! Mert nem tudok! Fogd fel! Ez a gyógyszered!"

Itt már mindenki rá-rá sandított az öreglányra, amivel sajnos csak adtuk alá a lovat.

Hirdetés
.. "Te engem mindenhol megszégyenítesz és lejáratsz! Felelőtlen vagy! Mit gondolsz? Anyád meg én azért vagyunk, hogy mindig az figyeljük, te ne felejts el semmit és helyetted mindent megcsináljunk? Miért kell itt is lejáratnod?" Itt már nem volt fél hangos, a metró zaja mellett is hallották tőlünk 10 méterre, hogy ez a pici lány bizony elfelejtette az igazolványát áttenni a másik táskába, és meg kell lakolnia ezért!

Körbenéztem és azt láttam, hogy kicsit sem túlzó a gyomorgörcs, amit éreztem, mindenki más is azt érezte. Persze folytatta:

Hirdetés

"Azért fogsz meghalni, mert felelőtlen vagy! Nem iszol eleget! Be fogsz kerülni a kórházba! Azt mondtad a Vörösmartyba akarsz menni? Hát te ezért teszel bármit is? Semmit! Nem azért vagyunk anyáddal, hogy arra figyeljünk, hogy legyen egy kis felelősségérzeted"

Fogalmam sincs, hogy a vízfogyasztás és a középiskola milyen összefüggésben van, de az a pici lány a könnyeivel küszködve ült, megalázottan, néha válaszolt, hogy megértette és kérte, hogy ne mondjon ilyeneket.

Hirdetés

Nyilvánosan alázta meg, rombolta le nullára az önértékelését, és nagyi boldogan konstatálta, hogy ezt mindenki látta is.

Én Kálvinon leszálltam, nem követtem tovább a sztorit viszont, minden ember, aki leszállt és látta ezt összesúgott egy olyannal, aki úgyszintén hallotta/látta... Senki sem mert szólni. Mindenki azt érezte, amit én... Megsemmisült.

Te mit éreznél, ha nem csak hallod, hanem neked szánják ezt a sok megaláztatást, ráadásul még gyerek vagy???

Vajon az anya tudja, hogy amíg nagyira bízza szeretett lányát, a lehető legdestruktívabb élményben van része a picinek? Látszott, hogy ez nem kirívó eset, és azt akarom, hogy az ANYA ezt a levelet olvassa és ismerjen rá gyermekére!

Oszd meg te is, hogy máshoz is eljusson!

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

2020. október 12. (hétfő), 22:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59
Hirdetés

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:52

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Milyen végzettsége van Pintér Sándornak? A volt belügyminiszter a volán mögött kezdtePintér Sándor 1978-ban a...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Hirdetés
Hirdetés