NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,Orbán Viktor most jelentette be! Ilyen még nem volt Magyarországon :Hatalmas pénzt kapnak a nyugdíjasok

Hirdetés
NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,Orbán Viktor most jelentette be! Ilyen még nem volt Magyarországon :Hatalmas pénzt kapnak a nyugdíjasok
Hirdetés

Akár 5%-os rendkívüli nyugdíjemelés is jöhet 2023-ban: nem tágít a horrordrágulás, muszáj lépni?

Rettenetes árnövekedés, cselekednünk kell? /A nyugdíjasok abban bíznak, hogy az év folyamán lesz még egy javító nyugdíjemelés, mert a 13\./

Hirdetés
havi juttatás nem tudta ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt - mondta Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban, aki szerint a javítás mértéke négy-öt százalék lehet. Decemberben még 15 százalékos éves inflációval számolt a kormány, de azóta úgy látszik, hogy az emelés nem fogja fedezni az idei inflációt.
Hirdetés
” 

Farkas András nyugdíjszakértő szerint azonban ezt a mértéket a nyugdíjasszervezetek és az összes érintett nyugdíjas is kicsit kétkedve fogadja, tekintettel arra, hogy a nyugdíjas infláció 26 százalék fölött volt az év első három hónapjában. Vagyis a 15 százalékos januári emelés – még ha ideszámítjuk a februárban kézhez kapott 13. havi nyugellátást is – nem képes ellensúlyozni ezt a nagyon magas nyugdíjas inflációt, mondta.

Hirdetés
Ráadásul az áremelkedés mértéke a szakértői konszenzus és a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése szerint is elérheti a 19, de akár a 20 százalékot is éves szinten. Így a 15 százalékos januári emelést mindenképp korrigálni kell majd. 

A nyugdíjkorrekció normál esetben mindig novemberben esedékes, viszont az elmúlt években nem egyszer történt rendkívüli, évközi emelés is.

A korrekció körülbelül 4-5 százalék mértékű lehet, de előfordulhat, hogy két részletre elosztják, nyár közepén és novemberben is emelhetnek

Hirdetés

– mondta Farkas András. Felhívta a figyelmet, hogy a jogosultak nagyon számítanak a plusz pénzre, mert a beígért inflációcsökkenést – azt, hogy az infláció mértéke akár egy számjegyű is lehet az év végére – a nyugdíjasok semmilyen módon nem érzik. Az ő költségvetésük ugyanis nagyon kemény korlátokkal rendelkezik, hiszen nem tudnak kiegészítő jövedelmekre szert tenni, és ezért amikor az élelmiszerárak 40 százalék fölötti inflációjával naponta szembesülnek, akkor úgy érzik, hogy az ők eddigi 15 százalékos emelésük messze nem elégséges.

Hirdetés

2023. május 16. (kedd), 15:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 21:03
Hirdetés

Hat lövés érte .Egy pillanatra meghalt –Klinikai halálba került Müller Péter

Hat lövés érte .Egy pillanatra meghalt –Klinikai halálba került Müller Péter

Müller Péter halálközeli élménye: így változtatta meg örökre az életét az 1956-os tragédiaAz 1956-os forradalom idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 19:37

2026 MÁJUS harmadik hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk.

2026 MÁJUS harmadik hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk.

2026 MÁJUS  harmadik hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk.2026 május harmadik hetében ezek a...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 18:14

Megtalálták a módszert Sulyok Tamás azonnali lemondatására, elkezdődött a végjáték

Megtalálták a módszert Sulyok Tamás azonnali lemondatására, elkezdődött a végjáték

Megtalálták a módszert Sulyok Tamás azonnali lemondatására, elkezdődött a végjátékÚjabb front nyílt a Sándor-palota...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 17:51

Ausztriában havazik!Már 40 cm hó esett !

Ausztriában havazik!Már 40 cm hó esett !

 Március végén is visszatért a tél Ausztriába: hókotrók dolgoztak Obertauern utcáinSűrű havazás lepte meg az osztrák...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 16:50

1 perce jött! Sulyok Tamás megteszi, hatalmas botrány készül Magyarországon!

1 perce jött! Sulyok Tamás megteszi, hatalmas botrány készül Magyarországon!

Most érkezett: fontos közleményt adott ki Sulyok Tamás hivatalaA Sándor-palota hivatalos megkeresés esetén átadná az...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 16:12

Kivonultak a rendőrök Marsi Anikó lakásához! – EZ történt:

Kivonultak a rendőrök Marsi Anikó lakásához! – EZ történt:

Kivonultak a rendőrök Marsi Anikó lakásáhozDöbbenetes felfedezés Marsi Anikó budapesti lakásábanMarsi Anikó neve sokak...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda)

FRISS! A botrányok miatt lemondott pozíciójából Deutsch Tamás felesége

FRISS! A botrányok miatt lemondott pozíciójából Deutsch Tamás felesége

FRISS! A botrányok miatt lemondott pozíciójából Deutsch Tamás feleségeTávozott a technikai bizottság éléről...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 13:26

1 PERCE JELENTETTÉK BE :FRISS! RENDKÍVÜLI! Magyar Péter ezúttal mindent bele ad! Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok: ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 PERCE JELENTETTÉK BE :FRISS! RENDKÍVÜLI! Magyar Péter ezúttal mindent bele ad! Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok: ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 PERCE JELENTETTÉK BE :FRISS! RENDKÍVÜLI! Magyar Péter  ezúttal mindent bele ad! Brutális támogatást kapnak a...

Hirdetés
Hirdetés