Nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok! Itt az összeg! Mutatjuk mennyi pénzt kap pluszban a novemberi nyugdíja mellé

Hirdetés
Nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok! Itt az összeg! Mutatjuk mennyi pénzt kap pluszban a novemberi nyugdíja mellé
Hirdetés

Egy átlagos nyugdíjas akár több tízezer forintot is kaphat – írja a hvg. /hu annak kapcsán, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön bejelentette, hogy idén novemberben prémiumot fizetnek a nyugdíjasoknak\./

Hirdetés

A hvg. hu munkatársai ki is számolták, hogy mennyivel hozhat majd többet a postás.

A nyugdíjpérmium összegét így számolják ki – a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének mértékéből 3,5 százalékpontot kivonnak – az így kapott számot (ami nem lehet magasabb 4-nél) megszorozzák a nyugellátás összegének 25 százalékával, de legfeljebb 20 ezer forinttal.

Hirdetés

A képlet alapján a maximális juttatás 12 ezer forint lehet.

Nem ez lesz azonban az egyetlen plusz tétel novemberben. A nyugdíjasok számíthatnak arra is, hogy a 2016-ban igen szűkmarkúan tervezett, aztán a nyomás hatására némileg megnövelést emelést is korrigálja az állam. Méghozzá januárig visszamenőlegesen, akár egy összegben.

A 121 ezer forintos átlagnyugdíj esetén ez az összeg 13 310 forint lehet. A portál megjegyzi: Lázár János csütörtökön arról is beszélt, hogy „szeretnének” Erzsébet-utalványt adni a nyugdíjasoknak. Erről azonban még nem született döntés, a miniszter szerint ehhez megvárják az októberi-novemberi adatokat.

Hirdetés

Forrás:hvg .hu, szabolcsihir.hu

2017. október 07. (szombat), 21:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 14:58
Hirdetés

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésről

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésről

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésrőlLövedék csapódott a solymári Kék Óvoda...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 13:17

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen Bangó Sándor...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 11:37

Orbán Viktor kijelentése sokkolta Magyarországot!Ez lesz májustól ha tetszik,ha nem!

Orbán Viktor kijelentése sokkolta Magyarországot!Ez lesz májustól ha tetszik,ha nem!

Orbán Viktor közölte: még nem tudja, miből él meg májustólOrbán Viktor újságírók elé állt a Fidesz választmányi ülése...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 10:52

Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntés

Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntés

FRISS: Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntésKomoly pénz kerülhet veszélybeAz Európai...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 09:53

Tavaszi szél Olaszországban: Magyar Péter története nemzetközi közönség elé kerül

Tavaszi szél Olaszországban: Magyar Péter története nemzetközi közönség elé kerül

Van egy történet, amely az elmúlt időszakban sokak számára többet jelentett egyszerű politikai események sorozatánál....

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 08:34

Szécsi Zoltán a Fidesz új parlamenti arcai között: az olimpiai bajnok szerint a vereség után is Orbán marad a siker kulcsa

Szécsi Zoltán a Fidesz új parlamenti arcai között: az olimpiai bajnok szerint a vereség után is Orbán marad a siker kulcsa

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóból lett képviselő a választási vereség után is vállalja a Fidesz-frakcióhoz...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 07:30

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát Május 1-jétől leáll az útvonal Németország feléOroszország május...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 07:16

Nagy Ervin gratulált Tarr Zoltánnak a kulturális és társadalmi területre szóló felkéréséhez

Nagy Ervin gratulált Tarr Zoltánnak a kulturális és társadalmi területre szóló felkéréséhez

Magyar Péter Tarr Zoltánt kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetésére. A...

Hirdetés
Hirdetés