Ő Jánoska, aki mentőt hívott az anyukájához, aki nem akart felébredni. Ügyes gyermek

Hirdetés
Ő Jánoska, aki mentőt hívott az anyukájához, aki nem akart felébredni. Ügyes gyermek
Hirdetés

Ha nagy lesz, Pókember vagy Superman lesz, de abban már most egészen biztos, hogy valamilyen szuperhősként dolgozik majd, mondja az a hatéves kisfiú, aki múlt héten maga hívta ki a mentőket eszméletlen édesanyjához. /Az biztos, hogy Kovács Jánoska most a Somogy megyei település legnagyobb hőse\./

Hirdetés

Hatéves kisfiú mentette meg édesanyja életét BalatonszabadibanAnyukája nagyon rosszul lett, a hős hatéves pedig tárcsázta a 112-t.

Hirdetés
Félkész házhoz érünk a Balaton-parti településen, az udvaron mindenütt gyerekjátékok. Hamar kiderül, hogy a házban egy négygyermekes család él, amelynek most alaposan kijut a felhajtásból. Nem csoda. Kovácsék hatéves fia múlt kedden azzal hívta fel a mentőket, hogy

AZ ANYUKÁJA ROSSZUL VAN, ÉS MÁR SEMMIRE NEM VÁLASZOL.

Múlt hétfőn műtöttek meg, a rosszullétek pedig már kedden reggel, itthon kezdődtek. Semmi nem maradt meg bennem, úgyhogy egy idő után lefeküdtem a kisszobában– meséli Terézia, a kisfiú édesanyja.

Hirdetés

Az asszony először a férjet próbálta elérni telefonon, de mivel ez nem sikerült, hatéves kisfiának, Jánosnak magyarázta el, mit kell tennie, ha valami baj történne.

Egy, kör, négy:

– mutatja a telefonon a kisgyerek, melyik három számot kellett megjegyeznie. Aztán kérdezés nélkül kezdi hadarni, hogy azért hívta fel ezt a számot, mert az anyukája már nem beszélt, és hiába szólongatta, nem akart felébredni.

A telefonbeszélgetésbe aztán a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa is bekapcsolódott.

Hirdetés
Mivel a kisgyerek nem tudta a címüket, a rendőr arra kérte, hogy szaladjon ki, és nézze meg, milyen szám van a házon,írja a lap

Ezután azt is mondta, hogy integessek az udvarból, hogy ha jönnek a rendőrök, meglássanak

– meséli a kisfiú.

Időközben viszont a család szomszédjának is feltűnt, hogy a gyerekek egyedül vannak a kertben, ezért átment Kovácsékhoz.

Hirdetés
Ő érte el az eszméletlen asszony apósát és férjét is. Nem sokkal később pedig a rendőrök és a mentők is megérkeztek.A legelső kép, amire emlékszem, hogy a mentők vizsgálnak

– meséli az édesanya, akinek a kórházban azt mondták, hogy valószínűleg a műtét utáni stressz miatt lett rosszul. Még most is gyenge, a rosszullétek viszont elmúltak. Azt mondja, Jánoska viszont biztosan kap majd egy serleget, amibe belegravírozzák, hogy „életmentő″, még akkor is, ha a házszámukat mára elfelejtette.

Hirdetés

2019. július 04. (csütörtök), 17:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32
Hirdetés

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Hirdetés
Hirdetés