Ő miatta halt meg Gesztesi Károly !

Hirdetés
Ő miatta halt meg Gesztesi Károly !
Hirdetés

Gesztesi Károly kollégái szeretettel nyilatkoznak a tragikus hirtelenséggel elhunyt előadóművészről, legközelebbi barátai azonban kevésszer szólaltak meg. A színész az elmúlt években mély barátságot kötött a Hit Gyülekezetének vezető lelkészével, Németh Sándorral, aki a beszélt a kapcsolatukról.

/Barátságuk igen szoros volt, még magánéletük legbensőbb titkait is megosztották egymással\./

Hirdetés
A lelkész szerint Karcsinak sok cimborája volt, de mégis magányosnak érezte magát: Ügyelt arra, hogya családján kívül senkit ne engedjen közel magához. Csak az édesanyját, a gyerekeit és a testvérét, Mártit.
Hirdetés
Minden vágya az volt, hogy – éveken át tartó alkoholfüggőségét leküzdve – olyan emberré váljon, akiről biztosan tudható, hogy jó irányba tart, és akit nem csak érdek nélkül szerethetnek, de büszkék is lehetnek rá."

Karcsi az édesanyján keresztül került a gyülekezetbe, akit Németh különösen erős asszonynak tart. A színész elsősorban alkoholfüggőségétől próbált szabadulni, amelynek stabilizálódása a lelkész szerint a sokéves imának és könyörgésnek az eredménye: „El kellett mélyítenem az Istenbe vetett, szunnyadó hitét.(...) Másfél éves közös munkánk eredménye, hogy Károly az utóbbi időben már teljesen jól volt, élvezte is a változást, örült annak, hogy az élet minden területén jól mennek a dolgai. Bárcsak ne dolgozott volna annyit."

Elmondása szerint a színész túlhajszolta magát, nagyon akart bizonyítani, főleg családjának és az anyukájának.

Hirdetés
Németh leszögezte, biztos abban, hogy Karcsi halálát nem Isten akarta: „Meggyőződésem, hogy nem Isten vette el az életét, ő azt szerette volna, hogy Karcsi éljen. Hisz Isten az életadó, az életfenntartó. Csakhogy a Bibliában van Istennek egy nagy ellensége, a sátán, az emberölő. Az ő keze van Karcsi halálában”.

Szerinte Karcsinak a szerelem kínzó hiánya volt a legelviselhetetlenebb, inkább a magánéletére kellett volna helyezni a hangsúlyt a munka helyett. A lelkész nehezen emészti meg barátja halálát, azt mondja: „(...) rengeteg tehetség, kreatív erő volt még benne, ami kitartott volna akár harminc évig is”.

Hirdetés

2020. március 01. (vasárnap), 19:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04
Hirdetés

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Hirdetés