Ő Zselyke, a 8 éves kislány, aki odaveszett a tűzben a Mom tetőn

Hirdetés
Ő Zselyke, a 8 éves kislány, aki odaveszett a tűzben a Mom tetőn
Hirdetés

Egy héten belül három gyermekétől kellett búcsúznia D. Anitának.

Nyolcéves kislánya a MOM Sportközpont tetején gyújtott tűzben vesztette életét, két fiát pedig pénteken a gyámügy vitte el. /Az anya állítja\: minden erejével azon lesz, hogy visszaszerezze Dominikot \(11\) és Krisztofert \(13\)\./

Hirdetés

– Egy papírt hagytak a gyerekeim helyett. – zárta rövidre a beszélgetést Anita, aki azt mondta: nem akar nyilatkozni, mert esetleg ezzel ártana a fiúknak.

Információink szerint a gyámügy illetékesei péntek délelőtt kopogtattak a család házánál: a kiskamaszok csak pár percet kaptak, hogy elbúcsúzzanak anyjuktól, és összeszedjék a legszükségesebb holmijaikat.

Hirdetés
A két fiú sírva szállt be az autóba, amely a gyermekotthonba vitte őket.

Értesülésünk szerint a gyerekek családból való kiemelését a rendőrség ifjúságvédelmi osztálya kezdeményezte. Döntésükben többek között szerepet játszhatott, hogy az anya nem kérte pszichológus segítségét a tragédia feldolgozásában, illetve az apa is azt állította: nincsenek nála jó helyen a fiúk.

Hirdetés

Úgy tudjuk: az anya egy héten kétszer beszélhet telefonon a tinikkel, és egyszer meg is látogathatja őket. Anita szombaton megy is hozzájuk.

Mint megírtuk, hétfő délután két kisgyerek, miután anyjuk elment dolgozni és egyedül hagyta őket, bejutott a MOM Sportközpont egyik lezárt területére, és ott egy használaton kívüli faházban tüzet gyújtottak. A hirtelen fellobbanó lángok elől a Zselyke (†8) már nem tudott elmenekülni, Dominik azonban az utolsó percben az ablakon át kiugrott, és segítségért kiabált. Ezt hallotta meg egy közelben lévő étterem személyzete és több vendég is, akik azonnal felrohantak.

Hirdetés
Betörték az ajtót, de a gomolygó füst és a lángok miatt nem tudtak bemenni a bódéba. Zselykét végül a tűzoltók hozták ki. A mentők hosszú ideig harcoltak a kislány életéért, megmenteni azonban sajnos már nem tudták.

2019. június 29. (szombat), 18:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43
Hirdetés

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Hirdetés
Hirdetés